Könnyű-e tanítani a Z generációt?
kérdezett: Főcze János 2014. május 02. 09:25, utolsó frissítés: 2014. május 05. 09:20Az oktatási rendszerrel is baj van, a csak papíron létező elvekkel is - véli Zsigmond István adjunktus. A megoldás: magántulajdonban levő iskolák, amelyek egymással versenyeznek.
A Z generáció oktatása nem könnyű feladat. Az oktatási rendszereket próbára tevő generáció jelentette kihívás mellett az összképet tovább rontja a romániai oktatási rendszer megújulásra való képtelensége, valamint a piaccal való párhuzamossága. Ráadásul a rendszerben lévők is nagyon nehézkesen zárkóznak fel az új kor követelményeihez és az új generáció igényeihez. Zsigmond Istvánnal, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kommunikáció és Közkapcsolatok karának adjunktusával beszélgettünk a témáról. Zsigmond a Teleki Oktatási Központ volt tanulmányi igazgatója, egyetemi feladatai ellátása mellett tanári továbbképzéseket vezet.
Mondhatjuk-e azt, hogy van egyfajta kommunikációs válság a tanár és a diák párbeszédében, abban, hogy a diák mit vár el és mit képes befogadni, valamint, hogy mit hajlandó befogadni abból, amit a tanár leadott?
- A romániai oktatást általánosan szemlélve ki lehet ezt jelenteni, azonban van olyan tanár, aki tehetségesebb, jobb ebből a szempontból és vannak, sajnos sokkal többen, akiknek ez problémát okoz. A romániai magyar oktatás, de egyáltalán, a romániai oktatás legnagyobb problémái közé tartozik az, hogy túlságosan sok hasznavehetetlen információt oktatunk és az, hogy túlságosan információ-központú az oktatásunk. A hasznavehetetlen információk tanítása akkor nem lenne baj, ha emellett legalább annyi hasznosat, alkalmazhatót is oktatnánk.
Régebben a rengeteg információ memorizálásának és átadásának volt értelme, ugyanis az internet világának elérhetővé válása előtt meglehetősen nehéz volt hozzájutni ezekhez az információkhoz. Manapság azonban olyan gyerekeket oktatunk, akik két éves koruktól laptopot használnak és adott esetben hamarabb megtalálnak egy információt az interneten, mint egy öregebb tanár. Ilyen embereknek így tanítani önmagában hibának számít, ha nem tudjuk a tudást használni, valódi tudássá alakítani.
Én úgy gondolom, hogy az információ-centrikus oktatás helyett a kompetencia alapú oktatásnak kellene helyet adni, mert az információk könnyedén elérhetőek. Ezt mindenki tudja az oktatási rendszeren belül is, mindenki látja, tapasztalta ezt a problémát. Azonban ennél sokkal több kell. A tapasztalat azt mutatja, hogy a tényleges váltást az oktatási rendszerünk nehezen lépi meg.
A létező kivételek mellett, az általános gyakorlat a probléma „papírok szintjén” való megoldását mutatja. A képzések indításához kompetenciákat kérnek, ezért kitöltjük őket, azonban azok papírszintjén maradnak, a gyakorlatban való alkalmazásuk nem annyira jellemző.
Hogy lehetne ezen változtatni?
- Egyszerűen nem információkat kellene tanítani, hanem eligazodási módokat az információk között. A diák tanuljon meg szelektálni, tudjon célokat kitűzni és azok eléréséhez a megfelelő eszközöket összegyűjteni. Az igazi cél a kritikai gondolkodás kialakításának az elősegítése. Ez már az internet kialakulása előtt cél volt, de most mindennél időszerűbbé vált.
Egyébként ez nem internetfüggő jelenség. Ez így van a tévével is. A kulturált tévéző nem csak szappanoperát ül le megnézni, hanem olyan tartalmat is fogyaszt, ami segíti, ami hasznos számára. Ezt a gondolkodásmódot kellene kialakítani az internettel kapcsolatban is: tudd, hogy mit akarsz, tudd, hogy mi szükséges annak az eléréséhez és azt tanuld, ami ebben segít.
Beszélhetünk egy olyan jelenségről, hogy a diák azért is kevésbé receptív a tanár által nyújtott tudásra, mert a tanár órája nem tud versenyezni az online felületek ingerdús információközlésével? Egy hasonlattal élve, ha folyamatosan rikító színekkel bombázzák valakinek az ingerküszöbét, akkor egy adott ponton nem fog reagálni a szürkére. A Z generációra a felmérések szerint jellemző, hogy a videó- és képformátumot részesíti előnyben az írottal szemben. Hogyan befolyásolja ez az órákat?
- A látványos tartalmak dömpingje kialakít egyfajta ellenállást a diákban. Mivel túl sok információ éri, immúnisabbá válik a „szürkébbre”. Ezt is tapasztaljuk már egy ideje a diákoknál.
Az oktatás egy kollaboratív tevékenység kell, hogy legyen. A diákok, de úgy általában az emberek, nem bírnak figyelni ötven percet beszélgetés nélkül, anélkül, hogy részesei lennének a tanítási folyamatnak. A tanárok továbbképzésein is azt tapasztaltuk, hogy akármilyen sok kiscsoportos beszélgetést tartunk, a tanárok mindig beírják a kimenőbe, hogy még több kellene. Mégis, úgy látom, hogy ők nem ezt csináljak, amikor órát kell tartsanak. Még mindig a frontális, merev oktatási forma az általános. Szerintem ezen is kellene javítani: olyan órák tartása lenne előrelépés, amelyek a diákok együttműködését igénylik, az információk megosztását, megbeszélését.
Adottak az eszközök arra, hogy a tanárok interaktívabbakká tegyék az óráikat? Elérhetőek mindenhol, a legeldugottabb falvakban is?
- Egyre gyakoribb az ún. „moduláris berendezésű” tanterem, ahol mozgathatók a padok, asztalcsoportok alakíthatók ki kiscsoportos tevékenységek számára. Az infokommunikációs eszközök is felhasználhatók olyan tevékenységek szervezéséhez, amely a diákok aktív részvételét igényli – az internetes blogfelületek például lehetőséget biztosítanak olvasónaplók, vagy tanulási naplók vezetésére, sőt, az ezzel kapcsolatos párbeszédre.
Mára nem lehet kijelenteni azt, hogy az iskolákban nincsenek elektronikai eszközök. A romániai tanintézmények döntő többségében legalább egy projektor és pár számítógép van. Tehát eszközök vannak. És, ha nincsenek, akkor könnyen elérhető pályázatok vannak ezek beszerzésére. Azonban ennél több kell: akarat kell arra, hogy használják.
Nagyon sok kiábrándító példa van arra, hogy a nagyon modern felszereléseket nem használják a beszerzésük után. Úgy gondolom, hogy az eszközök hiányára hivatkozni nagyrészt kifogás.
Én személy szerint is elég gyakran tapasztaltam azt, hogy az évek során olyan tanárok tanítottak, akiknek a követelményeik, az információ közlési módjaik egy lényegesen más felfogást tükröztek. Történnek-e lépések arra, hogy a tanári generáció-váltás révén ez megváltozzon? El tudom fogadni, meg tudom érteni ugyanis azt, hogy azoknak a tanároknak, akik ezt úgy tanulták meg annak idején, és egy élet alatt a rutinjukká vált, nem könnyű váltani és talán nem is fognak...
- Nem történnek ilyen lépések. Pontosabban: történnek és mégsem. Az oktatási rendszer nem egy versenyszféra. Ezért nincs benne a rendszer génjeiben a fennmaradáshoz szükséges folyamatos megújulás és a jobb teljesítményre törekvés. Nem létszükséglete mindez, annak ellenére sem, hogy a javítás vágya benne van a rendszerben. Éppen azért nem látható ez a megújulásra törekvés, mert a javítás leginkább úgy van benne, mint papírforma, mint elv. Valójában nem létérdeke, hogy jobbá és jobbá váljon, ugyanis nincs reális kihívója az oktatás területén.
Emellett az a berögződés él, hogy, ha újítunk, akkor azt nem fogják befogadni. És ennek már az áldozatává vált Romániában a Waldorf-oktatás és szerintem a Montessori-pedagógia is ezért szűnt meg. A megújulás, az alternatív hozzáállás egy olyan rizikófaktort hordoz magában, ami úgy látszik, elriasztja az embereket ezektől a módszerektől, amikor ütköztetni kell őket a bevett formákkal és dönteni arról, hogy melyiket választjuk.
Még egyszer, a rendszernek nem lételeme az újulás: egy alapvetően központosított, piacra tekintettel alig lévő rendszerről beszélünk. Mondjak egy példát: indítanak valahol egy képzést. Megelőzi ezt alapos piackutatás? Konzultálnak-e a szakemberekkel, a jövendőbeli alkalmazókkal? Indítása után mennyire számít az, hogy meg vannak-e elégedve vele, van-e rá szükség? Én úgy látom, hogyha történik is ilyen, akkor legtöbbször meglehetősen felszínes. A piacszemlélet ritkán működik, vagy egyáltalán nem működik.
Tegyük fel, hogy pedagógusokat képzek. Mire figyeljek? Hogy minél többet tudjon? Hogy didaktikai tudással rendelkezzen? Hogy az alternatív kooperációs módszerek álljanak a legközelebb hozzá? Esetleg arra, hogy a pedagógiai személyiségfejlesztés szakterületén legyen képzett? Ezeket mind nagyon komoly kutatások kellene megelőzzék és a piac követelményeihez kellene igazítani ezek arányát.
Mi lenne a megoldás a felvázolt problémákra az ön véleménye szerint?
- Én személy szerint nem szeretem a „mindent privatizálni kellene”-felfogást. De szerintem ez lenne az egyetlen működő megoldás, ha magántulajdonban levő iskolák lennének, amelyek egymással kell küzdjenek a diákokért az általuk nyújtott oktatás minősége révén. Így a rendszer kénytelen lenne megújulni és piacképessé válni.
A másik rendszer, amelyiket követhetőnek látok, az a finn oktatási rendszer, amely mára modellértékűvé vált. Ezt a rendszert a magas fizetések és a tanárok, valamint a személyzet nagyon komoly szelekciója jellemzi. Az az elterjedt vélemény, hogy ez a rendszer nagyon jó és a nemzetközi felméréseken is leggyakrabban az első helyeken végez. Azonban vannak olyan vélemények, hogy ez a rendszer se tökéletes, mert a jó eredmények ellenére az ottani gyerekek se szeretnek iskolába járni. Az lenne az igazán jó rendszer, amelyikben a gyerekek is szívesen részt vesznek. Az az érdekes, hogy ez így kijelentve utópiának hangzik.
Ki lehet kiáltani példának a nyugati tanügyi rendszereket, gondolok itt a brit, amerikai, német vagy francia rendszerre?
- Szerintem nem. Azon kívül, hogy Romániában más a realitás, ott is vannak jó és rossz iskolák. Amit előnyösebbnek látok azok esetében az, hogy sokkal piacközpontúbbak. Ellenben én úgy látom, hogy azokban a rendszerekben túlságosan céljavesztett az interaktivitás. Szerintem nagyon fontos az, és arra nagyon kell figyelni, hogy a tanár adjon hozzá valamit az interaktív adatközléshez vagy az osztályszintű vitákhoz, hogy legyen jól értelmezhető célja velük.
Tegyük fel, hogy végzős hallgató vagyok és tanári pályára szeretnék menni. Ön mit javasol azért, hogy jól végezzem a munkámat és, hogy nyugodt lelkiismeretem legyen a rám bízottak képzésének minőségével kapcsolatban?
- A tanári pályafutást választók előbb-utóbb szembesülnek azzal, hogy megkérdezik tőlük azt, hogy amit tanítanak, az hol használható fel, mire jó? Ezért az én tanácsom az, hogy igyekezzenek valós problémák megoldásának tanításával kiegészíteni a tananyagot. Az a másik nagy probléma ugyanis, hogy a gyerek nem érti, hogy ez neki miért jó, hogy hol használja fel, amit az iskolában tanul? És, ha a diák nem látja, hogy annak amit tanul, mi az értelme, akkor kényszerből csinálja. Éppen ezért tudatosítani kell, törekedni arra, hogy megértessük azt, hogy annak amit együtt csinálunk, a tanulás közös folyamatának, igenis van értelme.
A tanárnak mindenképpen tudnia kell, hogy a diáknak a leadott anyagot miért kell tudnia és azt valamilyen módszerrel, direkt vagy indirekt módon képesnek kell lennie átadnia. Anélkül, úgy gondolom, hogy nem fog működni a tanítás.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak
