Kolozs megyei unikum: „spága” immár részletre is!
Sipos Zoltán 2014. június 03. 15:06, utolsó frissítés: 15:06Pedánsan, külön táblázatban tartotta nyilván Horea Uioreanu tanácselnök a neki járó csúszópénzt. A DNA összefoglalójából szemezgettünk.
2012-es megválasztása óta Horea Uioreanu, a Kolozs Megyei Tanács elnöke gazdasági érdekcsoportot épített ki maga körül, a közpénzből való kifizetések 10-15 százalékát „kérve vissza” – áll a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) jelentésében. A sajtó számára összeállított dokumentum szerint Uioreanu érdekcsoportjába fontos üzletemberek, a megyei tanácsnak alárendelt közszolgálati vállalatok és városi tanácsosok tartoztak, és a rendszer úgy volt kitalálva, hogy mindenkinek csurrant-cseppent valami.
A jelenleg előzetes letartóztatásban levő Uioreanu által felépített rendszer lényege az volt, hogy a tanácselnök közpénzeket irányított magánvállalkozások fele úgy, hogy a megítélt szerződések értékének 10-15 százalékát „visszakérte”.
Részletfizetésre is lehetőség volt
A módszer az idők során odáig finomodott, hogy a tanácselnök még a költségvetés elfogadása előtt megkötötte az egyezséget a közbeszerzéseken indulni szándékozó vállalkozókkal vagy a megyéhez tartozó települések polgármestereivel. A pénzt a költségvetési erőforrások elosztása pillanatában kellett kifizetni, bár bizonyos esetekben – ha nagy összegekről volt szó – részletfizetésre is lehetőség nyílt.
A vád szerint Uioreanu vádlott-társától, az üzletember Vasile Pogăceantól összesen közel 700 ezer lejt követelt: ennyi volt a cége, a Sinai Comimpex SRL által megnyert szerződések összegének a 15 százaléka.
Pogăcean 2013. áprilisában kereste Uioreanut, támogatását kérve, hogy a megyében különféle út-, csatorna- és iskolafelújítási munkálatokat szerezzen. A tanácselnök támogatásáról biztosította az üzletembert, azzal a feltétellel, hogy az elnyert összeg 15 százaléka visszakerül hozzá.
Több, összesen 4 millió lejt kitevő munkálatról szólt az egyezség. A megyei tanács fokozatosan irányozta volna elő a különféle, Sinai által megnyert projektekre a pénzeket. Pogăceannak a finanszírozás ütemétől függően kellett csúszópénzt fizetnie: minden részlet után 15 százalékot.
A tanácselnök személyes tanácsosa vitte a pénzt
A tanácselnök a lehető legkevésbé szerette volna kitenni magát a lebukásnak, ezért keresztfia és egyben személyes tanácsosa, Răzvan Marius Pop járt ki a pénzért az üzletember iklódi irodájába.
2014. februárjára azonban gondok akadtak: Pogăcean fokozatosan egyre nagyobb „tartozást” halmozott fel Uioreanu felé, februárra ez az összeg elérte a 300 ezer lejt. Az üzletember megpróbálta lealkudni a csúszópénzt 15-ről 10 százalékra, eredménytelenül. Nem sokkal később Pogăcean tudomására jutott, hogy a tanácsos ellen bűnvádi vizsgálat van folyamatban, így minden kapcsolatot megszüntetett vele.
Táblázatot vezetett a „tartozásokkal”
Nemsokára azonban tisztázni kellett a helyzetet: Uioreanu bekérette a megyei tanácshoz az üzletembert. Hogy biztos legyen igazában, néhány nappal korábban a tanácselnök Răzvan Marius Poppal tisztázta, mennyivel is tartozik Pogăcean. A mozzanat rávilágít arra, hogy Uioreanu módszeresen nyilvántartást vezetett a neki járó csúszópénzekről.
A tanácsosával folytatott beszélgetésről hangfelvétel készült, mely a bizonyítékok közt szerepel.
Megbizonyosodván arról, hogy ő maga teljesítette a vállalását, Uioreanu arra kérte Pogăceant, adjon neki 25 ezer lejt egy május 9-i esküvőn, ahova mindketten hivatalosak voltak.
Mivel Răzvan Marius Pop az ügyészek célkeresztjében volt, egy megyei tanácsos, Petran Ioan révén kezdte küldeni a pénzt Pogăcean. Petran maga is „figyelmességet” kért a szolgálatért: az üzletembernek három, a Mobexperttől rendelt, összesen 4500 lej értékű szék számláját kellett kiegyenlíteni, építenie kellett neki egy kerti pavilont.
Versenytárgyalás helyett szóbeli egyezség
Egy másik fontos, a DNA által dokumentált ügy a kolozsvári repülőtér bővítésével kapcsolatos. A projekt 2011-ben kezdődött, célja pedig a repülőtér kifutópályájának 3500 méteresre való bővítése, és emellett a létesítmény korszerűsítése.
Nagy léptékű munkálatokról lévén szó, a kivitelezést három szakaszra bontották. Az első szakasz kivitelezését a SCC Napoca SA – SC Icco Systems SRL – SC Geo Arc SRL konzorcium végezte. A DNA összefoglalója szerint Uioreanu és a SC NAPOCA SA vezetője, Ioan Bene megegyeztek, hogy a második szakasz egy része – konkrétan a 4-es terminál előtti beton előtér – is az övék lesz.
A DNA szerint ezért a munkáért Uioreanu 2012. októbere és 2014. májusa között összesen 300 ezer lejt kapott Ioan Benétől. A Napoca SA még a versenytárgyalás kiírása előtt, 2013. októberétől 2014. márciusáig fel is építette a szóban forgó előteret.
Alaposan túlárazott munkálat
A versenytárgyalás csak 2014. február 3-án lett kiírva. Annak ellenére, hogy az eredeti becslés szerint 4 millió 900 ezer lejbe kerül az előtér, a kiírásban ennek bő háromszorosa, 16 milliós költségvetés szerepel.
Április 11-én lett eredményhirdetés: a nyertes a SCC Napoca SA – SC Icco Systems SRL – SC Geo Arc SRL konzorcium lett, a konzorciummal megkötött szerződés értéke pedig 15,8 millió lej.
Persze vigyáztak a formaságra: a DNA szerint Bene rávett egy kicsi, egy alkalmazottal rendelkező és közúti szállítással foglalkozó céget, a SC Rusu Stil SRL-t, hogy versenybe szálljon, sőt, a közbeszerzés eredményét is fellebbezze meg.
A főépítész nem hajlandó utólag engedélyeztetni
A már elkészült előtérre utólag próbáltak építkezési engedélyt szerezni márciusban; azonban a megye főépítésze, Claudiu Daniel Salanţă gyanút fogott, és ellenőrzésre jelentkezett be. A megyei tanácselnök társaságában történt szemrevételezésen a főépítész megállapította, a munkálatokat törvénytelenül végezték el, és fegyelmi eljárást helyezett kilátásba a kivitelező cég ellen.
Hosszas huzavona kezdődött: egyik oldalon a főépítész, a másik oldalon Ioan Bene üzletember valamint David Ciceo, a repülőtér főigazgatója, aki jóváhagyta a munkálatok elkezdését. Maga Uioreanu is nyomást gyakorolt beosztottjára, azonban sikertelenül: a főépítész nem volt hajlandó utólag kiadni a szükséges engedélyeket.
A versenytárgyalásról író újságírót kirúgatták
A helyzetet tovább bonyolította, hogy március 31-én a Ziua de Cluj megszellőztette a bundagyanús versenytárgyalás témáját. A DNA szerint maga Uioreanu vette fel a kapcsolatot az újság főszerkesztőjével. A beszélgetés eredményeképp a cikket törölték, az újságírót pedig menesztették.
Április 2-án újabb tárgyalásra került sor a megyei tanácselnök és a főépítész között. A DNA szerint a szakember továbbra is kitartott álláspontja mellett, miszerint nem hajlandó törvénytelenséget elkövetni. Végül megoldásként felajánlotta, hogy a munkálatok szemrevételezése után az engedélyek nélkül kivitelező cégre rójanak ki büntetést, majd kezdjék el a munkálatok utólagos jóváhagyását.
„Az Isten sem jön be a repülőtérre”
A vád szerint azonban a vállalkozó ekkor begorombult: nem engedte be az építőtelepre a főépítészt és kollégáját. A hivatalnokok hiába kérték a rendőrség segítségét: nem sikerült bejutniuk a munkálatok helyszínére. „Sem a megyei tanács, sem az Isten nem jön be a repülőtérre, ha én azt mondom” – jelentette ki Bene a DNA szerint.
Uioreanu személyesen találkozott aznap este az üzletemberrel, részletesen elmagyarázva neki a helyzetet, és azt, hogy a szemrevételezés az utólagos engedélyeztetéshez szükséges.
Lejáratókampány a főépítész ellen
Bene végül rábólintott arra, hogy a megyei tanács hivatalnokai belépjenek az építkezés helyszínére, azzal a feltétellel, hogy mozgásukat korlátozzák és figyelemmel kísérik. A hivatalnokok számos törvénytelenséget tapasztaltak: a kivitelező cég például egy másik munkájánál, a Kolozs megyei integrált hulladékkezelő rendszer építése során szabálytalanul kitermelt földet használt a munkálatoknál. A hulladékkezelőnél kitermelt föld miatt félő, hogy a létesítmény egyik oldala beomlik – áll az ügyészek jelentésében.
A főépítészre való nyomásgyakorlás azonban ezután is folytatódott: egy sor lejárató cikk jelent meg róla a kolozsvári sajtóban. A DNA azt gyanítja, hogy ezen cikkek mögött is Uioreanu és érdekcsoportja áll.
Uioreanu egy közvélemény-kutatást is kifizettetett
Maguk a megyei tanács alkalmazottai is bevallották a DNA-nak, hogy érezték a felülről jövő nyomást. Egyik alkalmazott azt mondta, „remélem, abból nem történhet bajom, hogy szembeszállok ezekkel a szemetekkel”.
Végül május 8-án a cég megkapta az építkezési engedélyt.
A DNA összefoglalója egy további érdekességet is tartalmaz: dokumentálja, amint Uioreanu egy, a pártja számára készített, 5 ezer euró értékű közvélemény-kutatást a Napoca SA-val fizettetett ki, úgy, hogy a CCSCC közvélemény-kutató cég papírforma szerint egy lakáspiaci viszonyokat felmérő kutatásra szerződött a Napoca SA-val.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak