Egyházi ellenőrzés állami iskolákban: az ortodox eset
hírösszefoglaló 2014. június 03. 16:25, utolsó frissítés: 2014. június 04. 08:22Az oktatási minisztérium és az ortodox egyház egy új megállapodást kötött, ami kiverte a biztosítékot a laikus állami oktatásért harcolóknál.
“Titkos paktumot” kötött az oktatásügyi minisztérium, az egyházügyi államtitkárság és az ortodox egyház május 29-én az iskolai ortodox vallásórákról, valamint az ortodox teológiai oktatásról – derítette ki a HotNews. A megállapodás értelmében az állami iskolákban is a vallástanárok kinevezését az ortodox egyház írásbeli engedélyéhez (“áldásához”) kötik, és ennek “indokolt” megvonása az illető tanár egyéni munkaszerződésének felbontását vonja maga után, amit az iskola köteles végrehajtani.
A dokumentum előírja azt is, hogy az ortodox egyház képviselői részt vehetnek meghívottként a tanfelügyelőségi bizottságokban.
A felvételizők is kizárólag az ortodox egyház “áldásával” iratkozhatnak be a teológiai képzésekbe. Az ortodox teológiai képzés tekintetében a dokumentum előírja, hogy az ortodox teológiai tanszékek és egyetemi intézetek az ortodox egyház kérésére és az egyetem szenátusa engedélyével újraszerveződhetnek más felsőoktatási formákba; a teológiai oktatást nyújtó középiskolák, egyetemi tanszékek vagy intézetek tanári állásait az egyház vezetése jóváhagyásával foglalhatják el. Az egyetemi helyek számát a lelkészképzésben az egyház határozza meg, és kommunikálja az oktatási minisztérium felé, a többi teológiai specializáció esetében az egyház és az egyetem közösen állapítja meg a beiskolázási számokat a kormány által meghatározott maximális helyszám határain belül.
A portál kikérte a dokumentumot, amelyet végül a minisztérium a nyilvánosság nyomására kiadott. A dokumentum a Hotnews oldalán itt, a minisztérium honlapján mától itt elérhető.
Miniszter: az egyház nem avatkozik be
Remus Pricopie oktatási miniszter a Mediafaxnak azt nyilatkozta, az az eljárás, miszerint az egyházi intézmények engedélyéhez kötik a vallástanárok alkalmazását, nem jelenti azt, hogy az egyház beleavatkozik az oktatási rendszerbe, csupán arról van szó, hogy “ennek a típusú oktatásnak” – akárcsak a katonai vagy egészségügyi iskolák esetében – tiszteletben tartják a jellegzetességeit.
Pricopie szerint csupán a kilencvenes évek elején kötött hasonló dokumentum aktualizálásáról van szó az új oktatási törvénykezés alapján. “Ugyanez a dolog bizonyos formában megtörténik az összes egyházzal kapcsolatban” – nyilatkozta.
A vallás opcionális tantárgy a közoktatásban.
Biológiaórán is felügyelhetnének a papok?
A Romániai Szekularista-Humanista Egyesület (Asociatia Secular-Umanista din Romania - ASUR) tüntetést szervezett a közoktatás újabb egyházi befolyásolási kísérlete ellen. Szerintük tömeges vallásos indoktrináció zajlik a hatóságok jóváhagyásával és beleegyezésével, és az ortodox egyház új jogokat kapott arra, hogy illetéktelenül beavatkozhasson az oktatási rendszerbe, sőt az iskolák állami vezetése bizonyos értelemben alárendeltje lesz az egyháznak.
“Nem volt elég, hogy ortodox papokat neveztek ki egyenesen vallásügyi tanfelügyelőknek, most az egyházkerületi központok papjainak lesz megvétózhatatlan bejárása az iskolákba, annak ellenére, hogy semmi közük az oktatási minisztériumhoz!” – áll közleményükben. “Ki vezeti az országot? A kormány vagy az ortodox egyház?” – zárul a közlemény.
Toma Pătraşcu, az ASUR alelnöke a Hotnewsnak nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, a megállapodásban nincs pontosítva, hogy a papok csak a vallásórákat ellenőrzik mint meghívott tagjai a tanfelügyelőségi bizottságoknak. “Ahogyan jelenleg fogalmaz a protokollum, lehet számítani a papi felügyeletre akár a biológia- vagy történelemórán is” – véli. Megjegyzi, az állami iskolákban tanító vallástanárokat, valamint az általuk használt tankönyvek tartalmát eddig is az egyház ellenőrizte, ám most a területileg illetékes papok gyakorlatilag tiltásmentes bejárási jogot kapnak az iskolákba.
Tartanak a doktrinális elhajlásoktól?
Pătraşcu az Adevarul által szervezett vitában is beszélt annak veszélyéről, hogy a vallástanfelügyelők – papok lévén – direkt módon alárendeltjei az egyháznak. Gorj megyében a vallásügyi tanfelügyelő például arra utasította a vallástanárokat, írjanak jelentést más egyházak helyzetéről, és az információkat az ortodox metropolitának szánta.
A Romania Libera kormányzati forrásokból úgy értesült, a cél a megállapodás megkötésével az volt, hogy megelőzzék a jövőre nézve az olyan eseteket, amikor a tanár az iskolai vallásórán nem “a keresztény doktrína szellemében” oktat.
A lap azt írja, voltaképpen két újítás történt az iskolai ortodox vallásoktatás eddigi gyakorlatához képest: az egyház képviselője ellenőrizheti a tanórán, hogy a pedagógus valóban az egyház által engedélyezett tankönyv szerint tanítja-e a tárgyat, a másik az ortodox valláskatedra alkalmazottjaira vonatkozik, akiknek tevékenységére az ortodox egyháznak “áldását” kell adnia. Ha az ortodox egyház képviselői az ellenőrzés alkalmával úgy találják, és bizonyítékot szereznek arról, hogy a tanár eltér a doktrínától vagy az ortodox etikától, visszavonják tőle az írásbeli engedélyt.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak