2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Esélyegyenlőséget az önkormányzatokba: az RMDSZ Nőszervezetének küldöttgyűlése

2014. október 26. 12:16, utolsó frissítés: 2014. november 02. 19:44

Romániának nem "macsó politikára" van szüksége. 2014 legfőbb feladata pedig az előítéletek eloszlatása.


Az Európai Charta a nők és férfiak közti esélyegyenlőségről az önkormányzatokban című együttműködési megállapodás aláírása a legfontosabb mozzanata az RMDSZ Nőszervezetének vasárnap, Kolozsváron zajló II. Küldöttgyűlésének.







„2014-ben, a második küldöttgyűlésünkkor azt látom, hogy mi nők képesek vagyunk beváltani azokat a reményeket, amelyeket a Szövetség elvárt tőlünk, képesek vagyunk csapatban dolgozni, közösséget építeni. A vállalt programunkban elmondtuk, dolgozni fogunk a nők bátorításáért, lehetőséget adunk azoknak, akik tenni akarnak a közösségükért” - köszöntötte házigazdaként a résztvevőket Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere.




Doris Pack
, az Európai Néppárt Nőszervezetének elnöke köszöntőbeszédében röviden felidézte a két szervezet közötti eddigi kapcsolatot: „Lenyűgözőnek tartom az RMDSZ Nőszervezet képviselőinek elkötelezettségét. Bár nagyon fiatal a szervezet, nagyon elhivatottak a hölgyek, akik benne tevékenykednek, a közösségért, egy multikulturális környezetben való együttélésért dolgozva. Mi, nők nagyon sok változást tudunk kieszközölni, ha összetartunk, és együtt dolgozunk, és meggyőződésem, hogy a Szövetség, amelynek részei vagytok nagyon büszke az eddigi munkátokra”.




Markó Béla szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke hangsúlyozta, Európának, de még Romániának sem a „macsó politikára” van szüksége, meg kell értenie azt, hogy az identitásproblémákat, ennek sajátos kérdéseit kezelnie kell. A szenátor elmondta azt is: „Már nem kérdőjelezhető meg az Nőszervezet szerepe a Szövetség életében, mostanra már mindannyian tudjuk, hogy az itt egybegyűlt nők olyan más szemléletet hoznak az erdélyi magyarok érdekérvényesítésében, amely a hiányuk nélkül nem lenne terítéken. A vegyes házasságokban is az igazi letéteményesek a nők, ők viszik tovább a nyelvet, az önazonosságot, sokkal inkább feladatuknak érzik ezt, mint a férfiak. Az RMDSZ-nek, nekünk, akiknek a szülőföldünkön való megmaradás a cél, nagy szükségünk van rájuk.”

A folytatásban László Attila szenátor köszöntötte a küldöttgyűlés résztvevőit, a szervezet egy éves múltjára reflektálva: „Tanulságos volt végigkövetni azt a lelkesedést, szakmaiságot és motivációt, amellyel a nők felépítették ezt a szervezetet és, amellyel tevékenykednek, akár az önkormányzatok, akár a társadalomszervezés különböző szegmenseiben. A célkitűzéseik elérésében kívánok számukra a továbbiakban is sok sikert és kitartást, annak érdekében, hogy munkájuk által nemek közti méltó arányok betartása eljusson az erdélyi társadalom minden szintjére”.

„Ebben az időszakban sokszor említettem azt az értéket, amelyre nagy szüksége van a hazai társadalomnak: a bizalmat. Fejlődésünknek ezt a szükséges alapját a nőszervezettel erősítettük meg és tudom, hogy ez a bizalom segíti majd további közös munkánkat. Nehéz volt a nőszervezet életében ez az első év, de a hallgatóság soraiban olyan nők ülnek, akik tudják, hogyan kell egy gyermeket átvezetni a nehéz időszakokon. Ezért bizonyára azokat a lehetőségeket is megtalálják, hogyan tudják még jobban megerősíteni azt, amit közös erővel létrehoztunk: az RMDSZ Nőszervezetét” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Nőszervezet kolozsvári küldöttgyűlésen.




Biró Rozália, a Nőszervezet elnöke elmondta: "A kezdeti lendületet, tenni akarást és elszántságot kell megőriznünk, hisz az út, amely előttünk áll egyáltalán nem könnyű, de nem is unalmas. Rengeteg kihívás áll előttünk, akár a közösségépítés, akár a döntéshozatalban való részvétel területén és ahhoz, hogy ezeknek megfeleljünk, hogy könnyen vegyük az akadályokat, mernünk kell tenni, mernünk kell az asztal mellé ülni és elmondani véleményünket."




„Kellett nekünk bicikli, hát akkor most hajtsuk. Hallhattuk ezt többször is, de érezhettük a saját bőrünkön is. Minden szép és nehéz pillanatával együtt ez a mi szervezetünk. Olyan, ahogyan mi alakítjuk és formálgatjuk. Röviden erről szólt a mi elmúlt egy évünk” – értékelt Csóti Emese, a Nőszervezet ügyvezető elnöke. Kiemelte, 2014 legfőbb feladata az előítéletek eloszlatása: a magyar közösséggel szembeni előítéleteket, de a nőkkel szembeni tévhiteket is le kell építeni.




Hegedüs Csilla, a Nőszervezet alelnöke kijelentette: „A Nőszervezet következő két éve arról kell szóljon, hogy megtanítsuk mindazokat a nőket, akik közéleti szerepeket kívánnak betölteni, hogyan legyenek elfogadva a közösségük részéről. Nagyon sok az olyan nő, aki megkerülhetetlen munkát végez Erdélyben, ha a helyi, akár az országos döntéshozásban is szerepet akar vállalni, nekünk az a feladatunk, hogy hátteret biztosítsunk ahhoz, segítsük, hogy elérjék azt, hogy még komolyabban vegye őket az erdélyi magyar közösség.”




Marina Ida, a Nőszervezet alelnöke felszólalásában azt is hangsúlyozta: a nőknek van véleményük, van javaslatuk az erdélyi magyarok problémáit illetően, hajlandóak keményen dolgozni, hogy elérjék céljaikat, segítsék közösségük törekvéseit. Mindezt a Nőszervezet eddigi sikerei is alátámasztják.

Csép Andrea, a Maros megyei Nőszervezet elnöke szerint a mostanra egyéves kezdeményezés a legjobb dolog, ami az elmúlt időben történt az erdélyi magyar nőkkel. „Újjászíneződött az életünk, sokunk számára kitörési lehetőséget biztosított a Nőszervezet megalakulása. Rájöttünk arra, hogy a társadalom alakításában is szerepet vállalhatunk, és kiderült az is, hogy azáltal, hogy a férfiak mellett állunk a politikában is, kiegyensúlyozottabbá válik a Szövetség érdekérvényesítő munkája”– fogalmazott Csép Andrea.

"A Nőszervezetre szükség van még a Kárpátokon kívüli megyékben is. Szükség van, mert embereket hozott közelebb egymáshoz, mert időnként emberi sorsok felett dönt, mert megoldást ad, mert segítséget nyújt, mosolyt varázsol, mert otthont és támaszt ad, mert közelebb hozta Bukarestet a Zsílvároshoz, Zsílvárost Galachoz, Jászvásárt Szászrégenhez, ezért jó, hogy van Nőszervezet" - mondta Tudor Veronka, az RMDSZ Nőszervezetének alelnöke.

Takács Aranka, az RMDSZ Nőszervezetének alelnöke a szaktanácsadói hálózatról beszélt. „Örömmel tölt el, hogy szaktanácsadói hálózatról beszélhetek ma, mert ez azt jelenti, hogy a Nőszervezet egy újabb feladatra érett meg. A szaktanácsadás az új ismeretek átadása révén segíti az embereket saját problémáik megoldásában. Célunk a haladás, a bizalom erősítése, a hatékonyság növelése, jogi kérdések tisztázása, törvényjavaslatok előterjesztése a képviselők felé, és még sok más olyan helyzet orvoslása, amiről talán most még nem tudunk, de fel kell legyünk rájuk készülve.”




(az idézetek a Nőszervezet Facebook-oldaláról származnak)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS