2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Ha már verseny, legyen tétje: az RMDSZ és az EMNP szereplése az elnökválasztáson

szerk. 2014. november 21. 17:57, utolsó frissítés: 18:01

Szakértőket ültettünk egy asztalhoz, hogy megtudjuk: az RMDSZ nem bújhatott ki a csapdából, az EMNP pedig szembement Orbánnal.


Székely István, Toró Tibor, Székely István Gergő politológusokkal és Kiss Tamás szociológussal az államfőválasztás magyar vonatkozásairól beszélgettünk. A moderátor Balázsi-Pál Előd volt.

A kerekasztal első része: Báránybőrbe bújt farkasok, bedarált pártok: kész horror ez a román politika!

A harmadik részben a Johannis-jelenséget járjuk körül.

Kiss Tamás: A magyar-magyar relációban azt látom, hogy az egyik fél alig létezik. Összességében a felmérések se mutattak nagy elmozdulást e tekintetben. A mérések szerint az MPP évek óta gyakorlatilag nem létezik, az EMNP meg 10% környékén dekkol. A szavazatok területi megoszlása is ezt támasztja alá: van egyfajta kiegyenlítődés a Néppárt támogatottságában.


Toró Tibor: Ez egy fontos észrevétel.

Kiss Tamás: Igen, egy fontos észrevétel, azonban ez az EMNP szempontjából nem egy pozitív fejlemény. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az EMNP székelyföldi támogatottsága hozzáfogyott a többi erdélyi régióban meglévő támogatottságához.

Fontos kérdés az, hogy mikor indult be ez a kiegyenlítődés. Szerintem a 2012-es önkormányzati választások volt a törésvonal ebben a tekintetben. Az akkori választások után végeztünk egy számítást, hogy a különböző régiókban a magyarok mekkora aránya él RMDSZ-es polgármester „uralma” alatt. Ez a Székelyföld esetében 77 százalékról 90 százalékra nőtt. Eközben a Partiumban nagymértékben visszaszorult az RMDSZ az önkormányzatokban. A települések szintjén a csökkenés Szatmárnémeti elvesztésének tulajdonítható. A helyzet azonban súlyosabb, mert Bihar és Szatmár megyékben a megyei pozíciókból is kiszorult a Szövetség. Így a kisebb településeken megmaradt pozíciók ellenére képtelen a megyei szintű koordinációra. A Székelyföldön viszont 2012-ben az ellenzék omlott össze, és neki szűnt meg a korábban még meglévő (igaz, az MPP-hez kötődő) hatalmi bázisa.


A mostani választásokon az eredmények szintjén Szilágyi támogatottságának Bihar megyében és Nagyváradon volt felülreprezentáltsága.

Toró Tibor: De ott sem feltétlenül Szilágyi Zsolt, mint jelölt miatt, hanem a helyi szervezetek közötti viszony és a Néppárt szervezettsége miatt történt így.

Kiss Tamás: Érdekes még Máramaros megye, ami anomáliának tűnik. De nem abban az értelemben anomália, hogy nem értenénk, hogy mi van Máramarosban, hanem azért, mert a megye etnikai arányai, térszerkezete nem arra predestinálná Máramarost, hogy az EMNP erős bástyája legyen. Igazából ott az RMDSZ van nagyon padlón.

Székely István: Én ezt posztulátumként is meg tudnám fogalmazni: a Néppárt eredményei az RMDSZ szempontjából egy kórképet jelentenek. Pontosan, precízen látszik, hogy ahol az RMDSZ-en belül problémák vannak, ott a közlekedőedények mintájára a támogatás a Néppárt fele billen.

Székely István Gergő: Igen is, meg nem is. Mert akkor Maros megyében miért nincs így?


Kiss Tamás: Igen, Marosvásárhelyen is kellene e logika szerint ilyen jelek mutatkozzanak. De például Szatmár megyében sem látunk ilyet, ahol érzésem szerint szintén totálisan szét van esve az RMDSZ.

Toró Tibor: Az eredmények alapján ki lehet jelenteni, hogy a Néppárt nem volt képes megvetni a lábát vidéken. Főleg Székelyföldön, de úgy általában vidéki településeken az EMNP alig létezik. És ebben nincs különbség a tömbmagyar falvak és a vegyes falvak esetében sem. Majdnem mindenhol az látszik, hogy a vidéken gyakorlatilag nem volt képes az EMNP működőképes szervezeteket létrehozni. Legalábbis olyat nem, amelyik helyi szinten reális kihívója lehetett volna az RMDSZ-nek.


Ugyanakkor, annak ellenére, hogy regionális szempontból kiegyenlítődött az EMNP támogatottsága, azért egy U-alak még mindig megfigyelhető. Tehát a 40-60%-os magyar aránnyal rendelkező településeken lényegesebben rosszabbak az EMNP eredményei, mint az annál nagyobb vagy kisebb arányú magyar lakossággal rendelkező településeken.

Nagyvárad az egyetlen nagyváros, ahol kiugró az EMNP eredménye. Ebből azonban nem biztos, hogy az önkormányzati választásokra meg tudunk fogalmazni következtetéseket, mert Nagyváradon nagyon magas volt az átszavazók aránya (míg a városban a magyarok aránya 24% fölött van, addig a két magyar jelölt összesen nem érte el a 12%-ot). A magyar jelöltek eredményei tehát összességében tragikusak voltak.

Kiss Tamás: Még kiegészíteném a képet a magyar-magyar versenyben tapasztalható elmozdulások kapcsán a társadalmi háttérrel. Azt látjuk, hogy a magasan iskolázott és politikailag aktív magyar népességen belül sokkal kiegyenlítettebbek a viszonyok az RMDSZ és az EMNP támogatásában, mint a kevésbé iskolázott és politikailag inaktív népesség körében.
Ez az a jelenség, amit az EMNP politikusai egy ideig nem értettek: körülöttük nagyon megoszott a társadalmi közeg, azonban ez mégsem konvertálható szavazatokra.

Toró Tibor: Ez azért már nem igaz, most már szerintem pontosan értik.

Kiss Tamás: Az van, hogy egy szűk, politikailag aktív rétegen belül van egy megosztottság, amely az értelmiségieknél és a magyar intézményeken belül érezhető, azonban ennek a megosztottságnak nincs társadalmi bázisa.

Nem lehet azt mondani, hogy ezen a szűk rétegen kívül nagy számban lennének elkötelezett EMNP-szavazók.

Székely István Gergő: A magyar-magyar verseny kapcsán még érdekesnek számít az a Kelemen Hunor által szerzett 23 ezer és a Szilágyi majdnem 6 ezer szavazata, amit a Kárpátokon kívülről kaptak. Szerintem mind a két esetben többségében proteszt-szavazatokról beszélhetünk, talán Szilágyi esetében lehetséges inkább az, hogy néhány román szavazó számára is szimpatikus volt néhány programelem, gondolok itt elsősorban a föderalizmusra. Kelemen esetében – tudom, hogy sokan nem hisznek ebben a dologban – de én úgy gondolom, hogy ebben a Kárpátokon túli szavazatszámban megmutatkozott az is, hogy Kelemen az első helyen volt a szavazólapon. Aki úgy ment el szavazni, hogy csak úgy pecsétel egyet, az nagyobb hányadban ütötte a pecsétet az első jelöltre, mint máshova.

Ha viszont nem vesszük figyelembe azt, hogy a magyar jelöltek szavazatainak milyen hányada jött Kárpátokon túlról, hanem csupán összehasonlítjuk a szavazataikat a 2012-es parlamenti választások eredményeivel, akkor azt látjuk, hogy a Néppártnál ez az arány picivel jobb, mint az RMDSZ-nél. Abból a szempontból mondom, hogy Kelemen Hunor hány százalékát tudta hozni az RMDSZ 2012-es szavazatainak, illetve Szilágyi a Néppárt szenátusi listájára leadott szavazatoknak.


Székely István: Szerintem az a kérdés, hogy úgy, hogy az eredmény gyakorlatilag ugyanaz, mint a parlamenti választáson, miért volt szükség az EMNP éléről történő lemondásokra. Pontosabban, ha a magyar-magyar arány tekintetében alig változott valami – és ugye legalább tíz éve azt látjuk, hogy van egy stabil, 15:85%-os arány, és az a 15% oszlik, vagy nem oszlik, attól függően, hogy az EMNP vagy az MPP indul-e az adott választáson – akkor miért kellett ezért lemondjon Toró és Szilágyi? Kétségtelen, hogy ezáltal segítettek értelmezni az eredményeket, és ilyen szempontból szerintem taktikailag nem biztos, hogy a legjobb húzás volt, de mégis, mire számíthattak?

Van két olyan elem, ami folyamatosan megjelenik a Néppárt kommunikációjában, ahonnan információkat nyerhetünk arról, hogy tulajdonképpen mire gondolhattak, amikor ennél oly mértékben jobb eredményre számítottak, hogy az eredmények ismeretében lemondtak.

Az egyik ilyen elem az, hogy az elnökválasztás kapcsán nincs olyan kényszer a magyar közösségen, amely szerint az RMDSZ most valahova be kellene jusson. Azt gondolhatják, hogy az a tény, hogy nincs a parlamenti öt százalékos küszöb elérésének kényszere, mindenféleképpen felhajtóerőt jelent. A közvélemény komoly problémaként értelmezné azt, ha az RMDSZ a parlamentből kiesne. De, ha nincs meg ez a kényszer, akkor a magyarok már sokkal könnyebben szavazhatnak a Néppártra, vagy máshova.

A másik összetevő az, hogy mindenki tudta, a romániai magyarok eléggé nagy arányban fognak már az első körben román jelöltre átszavazni. És az is egy kézenfekvő állítás, hogy az átszavazás problémája elsősorban az RMDSZ szavazóbázisát érinti. Pontosabban arról van szó, hogy nagyobb arányban szavaznak át az RMDSZ szavazóbázisából valamelyik román jelöltre, mint ami az RMDSZ-Néppárt arányából következne. Legalábbis feltételezhető, hogy ez így történik.

Ez azt jelenti, hogy az első állítás növeli a Néppártra leadott szavazatok számát, a második pedig javítja a Néppárt magyar szavazatokon belüli arányát, hiszen az átszavazás leginkább az RMDSZ szavazóbázisából történik. Végül azért jött ki a 14:86%, mert az összpopuláción belül a Néppárt 10% alatt van. Számomra ez a helyzet legvalószínűbb magyarázata.

Toró Tibor: Csak akkor tűnik úgy, hogy ezek az arányok nem változtak, ha makró-pespektívából nézed az egészet. A Néppárt számára azonban az a nagy gond, hogy Székelyföldön veszített több mint nyolcezer szavazatot, és ezt a szavazatveszteséget a Biharból, Szatmárról és Marosból jövő kisebb előrelépések nem tudták kompenzálni.

Igazad lehet abban, hogy azok az emberek, akik a vegyes zónákban átszavaztak, inkább az RMDSZ szavazóbázisának számítanak, azonban szerintem a legjobban úgy lehetne megfogalmazni azt, ami történt, hogy azok az előrelépések nem voltak elég látványosak. Itt Marosvásárhely az egyik legérdekesebb, mert minden jel arra mutatott, hogy ott a Néppárt erősödik, de az eredményekben ez alig látszott meg.

Székely István: Gyakorlatilag maradtak a proteszt szavazatok.

Kiss Tamás: Ha így kezdjük számolgatni a magyar-magyar versenyt, akkor azt látnunk kell, hogy a magyar népességben nem három kategória van, hanem négy. Az RMDSZ, EMNP és román pártokra szavazókon kívül vannak a passzív-bizonytalanok is. Így az István képleténél a dolog bonyolultabb.

Toró Tibor: Most kérdés, hogy neked van-e adatod arra, hogy az átszavazók milyen arányban oszlanak meg a román pártokra szavazók és a passzív-bizonytalanok kategóriába soroltak között? Mert ez szerintem egy lényeges kérdés: mobilizálódtak-e olyanok, akik nem nagyon szavaztak azelőtt?

Kiss Tamás: Hát biztos, hogy igen, de ezt közvetlenül nem tudjuk.

Toró Tibor: Nekem is úgy tűnt, hogy van egy ilyen réteg. Azzal egyetértek azonban, hogy első körben nem feltétlenül a néppártos szavazók szavaztak a román jelöltekre.

Moderátor: Körülbelül mekkora az átszavazók aránya az első fordulóban urnához járult magyarok körében?

Kiss Tamás: Ezt a dolgot a területileg bontott választási eredményekből tudjuk becsülni. Azt feltételezzük, hogy az egyes településeken (vagy ha csak olyan adataink vannak községekben, vagy megyékben) a magyarok és a románok ugyan olyan arányban szavaztak. Így megbecsülhető, hogy országosan hány magyar járult az urnák elé. Ez természetesen csak egy modellszámítás, de ennél jobb közelítés nincs a magyar részvételre. Ha így megkaptuk a részvételt (lévén, hogy az RMDSZ és az EMNP szavazók számát ismerjük), kiszámíthatjuk az átszavazók számát és arányát is. Ezt a logikát követte Barna Gergő, és az ő eredményei szerint a magyarok 32 százaléka szavazott át az első fordulóban.

Ez az arány első ránézésre talán igen magasnak tűnik, azonban hozzá kell tenni, hogy a jelenség nem ismeretlen. Számításaink szerint 1996-ban a magyarok 21, 2000-ben 11, 2004-ben 17 százaléka szavazott át már az első fordulóban. 2009-ben pedig ez az arány már megközelítette a 30 százalékot. 2009 azonban egy új helyzet, hisz itt már nem a parlamentivel együtt tartották az elnökválasztást. Korábban hasonlítani lehetett az RMDSZ és az elnökjelölt eredményeit. A kettő közötti olló pedig 2004-ben, Markó jelöltségekor nyílt szét. Vagyis például 1996-ban a magyarok nagyobb arányban (13%) szavaztak át a pártlista esetében is.


Moderátor: Ha ilyen nagy az átszavazási arány, akkor mennyire alkalmas egyáltalán az államfőválasztás a magyar-magyar verseny felmérésére?

Kiss Tamás: Ez nem egy szociológusnak való kérdés. A szereplőknek kell megítélniük, hogy mennyire tekintik annak.

Moderátor: Volt-e bármilyen mobilizáló hatása annak, hogy két magyar jelölt indult idén?

Székely István Gergő: Erre rövid válaszom van: nem. 1996-ban a magyar megyék még elől voltak részvétel szempontjából, és nincs különbség az első és a második forduló aktivitása között. Aztán 2000-ben beesik a magyar részvétel az első fordulóban, de a másodikban még inkább, ami érthető, hiszen Iliescu és Vadim Tudor közül lehetett választani. De ez aztán megmarad: 2004-ben is így van, a székely megyék ekkor már hátul kullognak, és a második fordulóra még tovább csökken a részvétel, és aztán 2009-ben is. Idén is maradt az országosnál lényegesen alacsonyabb részvétel az első fordulóban, a második fordulóban azonban megfordult a tendencia.

Kiss Tamás: De az elnökválasztás 2008-ig nem választható szét a parlamenti választástól.

Székely István Gergő: Ez valóban így van, de az, hogy a második fordulóban csökkenés van az elsőhöz képest, az mindig érvényes volt. Most viszont ez megfordult.

Székely István: Ez egy örök vita, és kétségtelen, hogy politikai töltetű, hiszen az a kérdés, hogy a csökkenő szavazószámért ki viszi el a balhét. Fel lehet hozni példákat arra, hogy a verseny bizonyos területeken mobilizál, bizonyos területeken pedig nem mobilizál. Én azt mondom, hogy a verseny azokon a területeken demobilizál, ahol átmegy negatív kampányba és egyértelmű személyeskedésekbe.

Ennek a klasszikus példája a 2008-as sepsiszentgyörgyi önkormányzati választás. Mind a két jelölt jó, Antal Árpád, de Csinta Samu is vállalható arc a korábbiakhoz képest. Mindkét jelöltnek van anyagi forrása, médiája, pártja, támogatója, eszméletlen kampányt folytatnak, senkit és semmit sem kímélnek, és sikerül történelmileg is a legalacsonyabb részvételt összehozni. Felmerül az az érdekes kérdés, hogy annak ellenére, hogy Háromszék és Sepsiszentgyörgy úgy jelenik meg – legalábbis az RMDSZ belső közvéleményében – hogy Tamás Sándor és Antal Árpád stabilizálta a helyzetet, padlót fogtak az EP-választásokon. Mi erre a magyarázat?

Sepsiszentgyörgy és Nagyvárad a nagyon éles konfrontáció városai. Itt megmaradtak a különböző mértékű nagyon elkötelezett törzsszavazók, és a többiek egyre inkább távol tartják magukat a közélettől.

Toró Tibor: Váradon, úgy gondolom, hogy ennek nagyobb hagyománya van, hiszen ott Tőkés már a 90-es évek eleje óta aktív. Ott az emberek hozzá vannak szokva, hogy a felek ütik egymást húsz éve.

Székely István: De ez a társadalom 30-40 százalékának tetszik, ennyien fogadják el. A többiek elutasítják. Ahol a verseny nagyon éles személyeskedésbe, negatív kampányba megy át, ott kizárólag a nagyon szűk törzsszavazói réteg marad, mindenki más távol tartja magát. Másképp mi magyarázza azt, hogy az elnökválasztás második fordulójában lényegesen többen mennek el Sepsiszentgyörgyön szavazni, mint Antal Árpádra?

Kiss Tamás: Elméleti síkon is meg kellene nézni, hogy mik azok a feltételek, amelyeknek teljesülniük kell azért, hogy a verseny mozgósítson. Ha a racionális döntéselmélet felől nézzük, akkor kell legyen a versenynek tétje is. Önmagában nem elég, ha verseny van, kell még valami: szoros kell legyen a küzdelem, illetve jelentős különbséget kell érezzenek a választók az ajánlatok között. Önmagában, minden feltételtől lecsupaszítva elég értelmetlen ez a kérdésfelvetés. Empirikusan az önkormányzati választások szintjén lehet csak modellezni ezt a dolgot. De nem úgy, hogy csak azt nézzük meg, hogy van-e vagy nincs ellenjelölt. Kérdés, hogy annak mi a programja, mennyire szoros a verseny, stb.

Toró Tibor: Ha most a Néppárt azzal kampányolt volna, hogy azért kell sok szavazat, hogy végre megmutassuk, mi itt a valós helyzet, és nem a föderalizmussal, akkor lett volna tétje az ő választóik szempontjából.

Kiss Tamás: Ezt nem tudom. Nyilván igazad van abban, hogy tét akkor van, ha a választók ezt érzékelik. De azt nem tudom, hogy a föderalizmus, vagy a valós helyzet megmutatása mennyire elég ehhez. Az is kell, hogy higgyenek a jelölt sikerében és abban, hogy adott esetben változást tud hozni a megválasztása.

Toró Tibor: Akkor azt mondod, hogy a Johannisra való szavazásnak világos tétje volt, és azért hozott nagyobb mobilizálást?

Kiss Tamás: Abszolút, egyértelműen.

Székely István Gergő: Szerintem ez összefügg azzal, hogy Johannis német. Ha nem lenne német, akkor nem lett volna ekkora a tétje.

Székely István: Inkább úgy mondanám, hogy nem román, a magyarok szempontjából.

Kiss Tamás: Az átszavazásról, tétekről, etnikai szavazásról van egy elméletem, ami idevág. Különböző szavazói motivációkat érdemes megkülönböztetni (ahogy ezt a szakirodalom is teszi). Egyszer beszélhetünk emocionális és racionális motivációkról/tétekről. A szakirodalomban sokáig domináns volt, hogy az etnikai szavazókat az érzelmeik motiválják, nem a ráció. Ilyen kategorikus formában én nem értek egyet ezzel a dologgal, hisz az érzelmi komponens nemcsak az etnikai szavazóknál van jelen. Ez az identitás nyilvános felmutatásában nyilvánul meg, abban, hogy a szavazás által azonosulunk egy közösséggel és büszkék vagyunk, ha megmutatjuk ennek a közösségnek a súlyát. Ez nem etnikai politikai identitások esetében is működhet (pl. elkötelezett konzervatívok, liberálisok, Fidesz-hívők, amerikai demokraták stb. esetében). Az etnikai párt esetében a szavazók nyilván nem csupán a párttal, hanem saját tágabb közösségükkel azonosulnak, illetve ezt élik meg.

Ennek a motivációnak az 1990-es években egész biztos döntő szerepe volt. Mára azonban ez a fajta érzelmi szavazás visszaszorult. Viszont ez egyrészt nem azt jelenti, hogy az emberek már nem akarják megélni magyarságukat, csak azt, hogy erre az RMDSZ-re való szavazás egyre kevésbé alkalmas (miközben Csíksomlyó, a magyar állampolgárság felvétele továbbra is ilyen események).

Másrészt, az érzelmi elem visszaszorulása nem jelenti automatikusan az etnikai szavazás végét, hisz annak (hasonlóan a nem etnikai szavazáshoz) van/lehet racionális meghatározója is. Ez pedig két dolgot jelenthet. Azt, hogy az adott párt programját (általános ideológiáját, közpolitikai elképzeléseit) díjazzák, vagy azt, hogy a párt sikerétől közvetlen anyagi előnyöket remélnek.

Az RMDSZ esetében nyilván van egy program, amit tágan, kissé elnagyoltan az emberek a magyar közösség megmaradásaként dekódolnak. Úgy vélik, hogy a magyar intézmények (pl. az oktatási rendszer) működtetéséhez szükség van az RMDSZ-re. De az utóbbi időkben szerintem már nem ez a döntő, hisz látják azt jól, hogy a konkrét közpolitikák tekintetében az RMDSZ teljesítménye nagyon vékony.

Így marad a közvetlen anyagi érdekeltség, vagyis az a félelem, hogy ha az RMDSZ elbukik, akkor a magyar intézményes szerkezetek fenntartására, illetve a magyar területek fejlesztésére nem lesznek források. Azt is mondhatnám, hogy ma már az emberek nem büszkeségből, hanem muszájból szavaznak az RMDSZ-re. Tegyük hozzá: egyre kevesebben!

Toró Tibor: De ez hogy magyarázza azt, hogy a magyarok Johannisra szavaznak?

Kiss Tamás: Az elnökválasztás egy érdekes kérdés. Egyrészt, amennyiben az érzelmi elem visszaszorul, az RMDSZ itt fog a legnagyobb veszteségeket szenvedni. Ha nem érzed már azt, hogy a magyarságodat fejezed ki azzal, hogy Kelemen Hunorra szavazol, vagy ha nem gondolod már azt, hogy ezáltal megszámláltatunk, akkor miért is szavazz rá? Főként, ha úgy gondolod, hogy semmi esélye nincs, illetve, hogy azon, hogy mennyi szavazatot kap, nem múlnak közvetlenül a magyar önkormányzatoknak, vagy iskoláknak juttatott pénzek. Ja, hogy közvetve, a második fordulós, meg a koalíciós tárgyalásokon keresztül? Hát, ez a legtöbb választó számára követhetetlen (de az is lehet, hogy már a legtöbb politikus számára is az).

Így felerősödik az úgynevezett stratégiai szavazás, amikor egy esélyesebbnek tartott (másodlagosan preferált) jelöltre voksolsz, így biztosítva azt, hogy a szavazatod hasznosuljon. Itt a másodlagos preferenciákról van szó általában, vagyis arról, hogy kiválasztod a legkevésbé rosszat a jelöltek közül. Ez a dolog, ami általában véve erodálja az RMDSZ elnökjelöltjeit. Johannis esetében viszont, főként a második fordulóban, ennél többről volt szó. Sokak számára ez nem stratégiai, hanem szimpátia-szavazás volt, igen jelentős érzelmi töltettel. Olyan érzelmi töltettel, amit az RMDSZ régóta nem tud biztosítani. De ez már egy következő téma.

Székely István: Teljes mértékben igazad van, de ez azért azzal is összefügg, hogy évente meghal 20 ezer ember, és születik 10 ezer, ezért cserélődik le a motiváció. Nem arról van szó, hogy egy ember ezelőtt x évvel emocionális alapon szavazott, és ma már nem. Van ilyen is, de nem ez a meghatározó – ezek azok a most 50-70 évesek, akik sok mindent megéltek, főleg 89 előtt, de utána is.


Székely István Gergő: Ebben azért benne van a Frunda-effektus: nagyon sok olyan ember van, aki Frundát még megszavazta, de Markót és Kelement már nem.

Kiss Tamás: Így van. Rengeteg ember van, aki Markót már nem szavazta meg, és még több, aki Kelement nem szavazta meg.

Székely István: Ez folyamatosan változik. Számold ki, hogy 25 év alatt több százezer ember hunyt el, és több százezer azóta lett nagykorú.

Székely István Gergő: Te azt akarod mondani, hogy ez az egész egy kohorsz-effektus. Vagyis hogy a csökkenő szavazatszám elsődleges oka az, hogy a választók közé belépő fiatal generációkban már kevésbé van meg az etnikai szavazás automatizmusa. Szerintem nem csak ez van, hanem az is, hogy egyesek, akik a korábbi választásokon az RMDSZ jelöltjével szavaztak, fokozatosan megváltoztatták a választói magatartásukat.

Kiss Tamás: De igen, Istvánnak ebben igaza van. Nagyon nagymértékben az.

Székely István: Benne van.

Székely István Gergő: Frunda 1996-ban egy közösségi élmény volt az embereknek.

Kiss Tamás: Különböző közösségi politikai-szocializációs élmények alapozták meg ezt az emocionális szavazatot. Ezek szerintem kisebb mértékben 1989 előtt voltak, és nagyobb mértékben utána. A forradalom volt egy ilyen nagy politikai-szocializációs élmény, az RMDSZ megalakulása, a vásárhelyi etnikai konfliktusok. És lehet, hogy az utolsó nagy ilyen közösségi élmény volt Frunda.

Székely István: De nem csak Frunda, hanem a rendszerváltás: 96-ban nyomták le a kommunistákat először, nem 89-ben.

Toró Tibor: De a Frundára való szavazás nem függ feltétlenül össze ezzel, mert akkor még nem tudtad, hogy lenyomod, vagy nem.

Székely István: Dehogynem. Nekem épp az volt az érdekes, hogy most, a két forduló között éreztem először annak a hangulatnak az elemeit, ami 1996-ban meghatározó volt.

Kiss Tamás: Én is úgy gondolom, hogy ahogy újabb és újabb generációk jönnek, akiknél nem meghatározó ez a fajta politikai szocializáció, egyre többen vannak, akik nem is szocializálódnak bele ebbe az emocionális-etnikai szavazói habitusba.

Toró Tibor: Nem lehet az is benne, hogy 2009-ben volt egy nagy közösségi élmény amiatt, hogy Băsescut behozták győztesnek ezek a szavazatok?

Kiss Tamás: A magyar közösségben?

Toró Tibor: Nem, egy általános romániai közösségi élmény, aminek a magyarok is részesei voltak. Most nagyobb ez az élmény, de az is legitimálja az átszavazást, hogy ezek a szavazatok már akkor, 2009-ben is kellettek.

Moderátor: Az eredmények ismeretében megérte indulni az EMNP-nek ezen a választáson?

Székely István Gergő: Szerintem ez egy utolsó esély volt számukra. Vagy ha nem is utolsó, de nagy tétje volt számukra.

Toró Tibor: Szerintem is abszolút megérte.

Székely István Gergő: Plusz ott volt a lehetőség, hogy felfuttassanak egy politikust országos ismertségre. Sajnos rossz döntés történt, amikor kiválasztották ezt a politikust, és utána nem tudták kihasználni.


Moderátor: Lett volna másik politikusuk, aki jobban ki tudta volna használni ezt az esélyt?

Székely István Gergő: Ez a politikus Toró T. Tibor kellett volna legyen. Nem a személyes kvalitások miatt mondom, hanem a pártban való várható jövőbeli szerepvállalás miatt.

Toró Tibor: Toró ismertsége stabilan 40 százalék körül mozog, amióta a pártot megalapították.

Székely István Gergő: És ez az az alkalom, amikor kapsz médiafelületet, és felépíthetsz egy politikust.

Székely István: A Néppárt bármit megtehet, leszámítva az Orbánnal való szembemenést. Ennek tükrében mondom azt, hogy az EMNP vezetői a saját szempontjukból hibáztak, amikor az eredmények ismeretében lemondtak. Biztos, hogy ez az előremenekülés kezelhetőbbé tette a párton belül az eredmények megemésztését. Mindenkinek megvan a borzalmas tagsága, és ezt megpróbálja úgy kezelni, ahogy tudja. Csak az a baj, hogy ez a lemondás egyértelművé tette az eredmények értelmezését: olyan rossz eredményt értek el, hogy le kellett mondaniuk. Szerintem a Néppárt elsődleges problémája most nem a borzalmas tagság, hanem a magyarországi kormánypárt támogatásának kérdése.

A magyarországi támogatás szempontjából az eredmények a pártelnök és az elnökjelölt által kudarcként való értelmezése nem jó. A Néppárt számára itt vannak a problémák elsősorban, és a jövőjük is itt akadhat el.

Toró Tibor: A Néppárt jövője szempontjából sokkal rosszabb lett volna, ha az EP-választás után az elnökválasztáson sem indult volna el. Ha egy EP-választási kampány után végigment volna egy elnökválasztási kampány is, amiben te abszolút nem vagy jelen, az könnyen a végét jelenthette volna.

Értem, hogy mit mondasz azzal kapcsolatban, hogy Orbánnal nem lehet szembemenni, vagy csak egyszer lehet szembemenni, és utána belátod, hogy őrült voltál, és másodszor már meg sem próbálod, de úgy gondolom, hogy amúgy is már elég problémás volt ez a viszony.

Székely István: De miért kellett rátenni még egy lapáttal?

Székely István Gergő: Úgy is fel lehet tenni a kérdést, hogy húzzuk még, vagy megpróbálunk hősiesen és gyorsan túllenni rajta? Mármint a lemondáson.

Kiss Tamás: De egy pártnak nem az a dolga, hogy elinduljon a választásokon?

Toró Tibor: Szerintem az az opció nem igazán létezett, hogy ne induljanak.

Székely István: Orbán elmondja többször egymás után, tagolva, hogy ő nem látja jónak ezt, mert csúnyán ki fognak kapni, és erre a Néppárt nekiindul. Utána az eredmény az, amit Orbán megjósolt, ennek minden következményével. Abban a helyzetben, amiben a Néppárt van, nem érdemes a stratégiai szövetségessel szembemenni, mert annak nem lesz jó vége.

Moderátor: Tehát a Fidesszel romlott a viszony, nem tudták teljesíteni a kitűzött szavazatszámot, ráadásul belefutottak egy olyan helyzetbe, hogy a 217 ezer indulásukat támogató aláírást 53 ezer szavazatra tudták beváltani, ami miatt megintcsak magyarázkodni kell. Ezért kérdeztem, hogy a számok tükrében volt-e értelme az indulásnak.

Kiss Tamás: Nem volt semmi értelme, de annak sincs értelme, hogy van egy párt, és az folyamatosan nem indul a választásokon.

Toró Tibor: Ez az egyik ok, amiért az MPP már gyakorlatilag nem létezik.

Kiss Tamás: És az EP-választások kihagyásával az EMNP is elindult ezen az úton.

Székely István Gergő: Az a kérdés, hogy volt-e már annyira rossz a Fidesszel való viszony a választások előtt, hogy mindegy legyen, vagy pedig a választások után lett kritikusan rossz a viszony. Szerintem volt néhány elem, ami már előtte arra mutatott, hogy rossz a viszony, beletartozott ebbe a kiegyezés a Fidesz és az RMDSZ között, amelynek keretében Tőkés elment Fidesz-listára, és lehetett olyanokat is hallani, hogy a Demokrácia Központokat kivonnák a párt alól.

Székely István: A dolog gyakorlatilag úgy állt, hogy a Fidesz szerint teljesen legitim az, hogy az EMNP induljon az önkormányzati választásokon. Megméretkeznek, olyan eredményt érnek el, amilyent elérnek, emellett elvégzik azokat a feladatokat, amiket a Fidesz nem akar romániai alapszervezetek létrehozásával elvégezni, és így rendben van a dolog. Csak a parlamenti választásokkal, az EP-választásokkal, az 5 százalékos küszöb kockáztatásával ez már nem megy. Ha a Fidesz pragmatikusan gondolkodik, akkor úgy oldja meg, hogy a kecske is jóllakjon és káposzta is megmaradjon, hogy azt mondja: ott, ahol van küszöb, és reális esélye van a kiesésnek, elbeszélget a Néppárttal, és a Néppárt nem indul, az önkormányzati választásokon pedig virágozzék száz virág, mert ott nincs különösebb következménye ennek.

Ami most kialakult, azzal elsősorban nem az a probléma, hogy indultak vagy nem indultak, hanem az, hogy Orbán azzal szembesült, hogy az ő véleménye nem számít. Ilyen nincs. A számok, meg a többi, az másodlagos. Sok mindent meg lehet csinálni, de Orbánnal nem lehet büntetlenül szembemenni.


Moderátor: Az RMDSZ esetében, a második forduló után szemlélve, volt értelme az indulásnak? Gyakorlatilag egy csapdahelyzetbe kerültek a második fordulós döntésükkel, ugyanakkor kérdés, hogy az, amit Kelemen Hunor deklarált célként fogalmazott meg, hogy a románok fele ő lesz az erős közösség magyar hangja, mennyire valósult meg?

Kiss Tamás: El kellene gondolkodni, hogy az államelnök-választással hogy van. A kilencvenes évek elején is az volt az RMDSZ doktrínája, hogy akkor is indult, ha nincs a választásnak reális tétje?

Toró Tibor: Nem az volt inkább a lényeg, hogy a tulipán mindig ott legyen a szavazólapon?

Kiss Tamás: Én úgy emlékszem, hogy Kolozsváron például nem volt polgármesterjelöltjük az első választásokon, talán 2000-ben volt először RMDSZ-es jelölt. 1996 előtt elnökjelölt sem volt.

Székely István: Amikor egyszerre volt az államelnöki választás a parlamenti választással, kampánytechnikai és egyéb szempontokból is mindenképpen kellett jelöltet indítani, hiszen az egész szabályozás nagymértékben fókuszált az államelnök-jelöltre. Ha neked nincs államelnök-jelölted, akkor sokkal kevesebb megnyilvánulási lehetőséget kaphatsz, és ilyen szempontból a saját parlamenti listád is kárát látja ennek.

Ugyanakkor ott volt az 1992-es Demokratikus Konvenciós tapasztalat, amikor az RMDSZ is – és egyébként az akkori összes demokratikus párt – elég nagyot bukott azzal, hogy összevissza kellett pecsételni. Akkor egyértelművé vált, hogy azért is kell elnökjelölt, hogy a szenátusra is, a képviselőházra is, az államelnökjelöltre is ugyanaz legyen igaz: keresed a tulipánt, és nyomod rá a pecsétet. És akkor nincs olyan, hogy az egyik listán így szavazol, a másik listán úgy szavazol, mert abból káosz lesz. Ez történt 1992-ben a Konvencióval: volt olyan megye, ahol 20 százalék fölött volt az érvénytelen szavazatok aránya. Ez az arány persze a csalások miatt is volt ilyen magas.

A másik dolog, ami nagyon fontos volt az első pillanattól kezdve, hogy semmilyen formában nem szabad olyan helyzetet előidézni, amikor a magyar embereknek már az első körben nincs meg a magyar jelöltjük, és elkezdenek más pártok jelöltjeire szavazni. Hiszen ha olyan helyzetbe hozod a magyarokat, hogy román pártok jelöltjeire szavazzanak át, azzal oldod az etnikai szavazat meghatározó voltát.

2009-ben válik először ketté a parlamenti választás az elnökválasztásoktól, ekkor az addigi gyakorlat még tehetetlenségként továbbment, de úgy tűnik, hogy bevált, hiszen akadályát képezi annak, hogy a szavazótábor szélei elkezdjenek elkalandozni más irányokba.

Kiss Tamás: Ez Frunda jelöltségére igaz, de Markóéra szerintem már nem.

Székely István: Markó jelöltségére is igaz, bár kisebb mértékben.

Kiss Tamás: Markó elnökjelöltségénél már megkezdődött az olló nyílása, ott is volt már egy közel 20 százalékos átszavazás.

Székely István: A mostani elnökválasztásnál annak a kérdése fel sem merült, hogy ne indítsanak jelöltet. Hiszen az eddigi állítások mellé bejött a magyar versenytárs. Az teljesen egyértelmű volt, hogy ha az RMDSZ nem állít elnökjelöltet, akkor a Néppárt állít.

Kiss Tamás: Amiket mondasz, azok RMDSZ-es doktrínák. Szerintem ezeket át kellene gondolni. Olyan körülmények között, hogy te indítasz magyar jelöltet, és egyre kevésbé tudod leszavaztatni a magyarokat erre a jelöltre, és úgy szavaznak román pártokra, hogy közben van magyar jelölt, az elgondolkodtató. Nem azt mondom, hogy tudok egy biztos receptet, csak azt, hogy érdemes ezt a doktrínát átgondolni, mert egyre kevésbé működik, és lehet, hogy veszélyesebb, ha úgy jön be az átszavazás, hogy van magyar jelölted, és lehet, hogy emiatt nehezebben tudod megtartani a téttel rendelkező választásokon a szavazókat.

Székely István: Ezt értem, de ezen akkor érdemes elgondolkodni, ha a magyar jelöltre leadott szavazatok mondjuk a magyar választók kevesebb, mint felét adják. De itt még nem tartunk.

Székely István Gergő: Én azt gondolom, Tamás, hogy ez a részvételre is kihat. Ha nincs magyar jelölt, sokan otthon ülnek, és nem mennek el szavazni. Én inkább Istvánnal értek egyet, hogy ameddig a többség a magyar jelöltre szavaz, addig kell indítani.

Kiss Tamás: Én sem azt mondom, hogy nem szabad indítani. Ez az adott helyzetben kell mérlegelés kérdése legyen. Mert kérdés például, hogy milyen alkukat akarsz kötni a második forduló előtt. Én pusztán annyit mondtam, hogy adott helyzetben érdemes indítani, más esetben nem. Most az a probléma, hogy ez egy doktrína, és fel sem merül kérdésként.

Székely István: De versenykörnyezetben ez fel sem merülhet.

Toró Tibor: Arról volt szó, hogy a Néppártról nem tudod, hogy akar-e indítani jelöltet, vagy sem, de ha te nem indítasz, akkor egészen biztos, hogy indulnak, és röhögve összeszedik a kétszázezer aláírást.

Kiss Tamás: Igen, viszont az életben nem szednek össze kétszázezer szavazatot.

Székely István Gergő: Nem tudhatod, hogy mennyit szednek össze.

Székely István: RMDSZ-jelölt nélkül szerintem százezer fölé megy. Miért ne menne?

Kiss Tamás: De mi volt, amikor Gergely Balázs indult egyedüli jelöltként Kolozsváron?

Székely István: De az más. Az Kolozsvár.

Toró Tibor: Ez nem az a helyzet, hogy megéri, vagy nem éri meg. Itt egy lehetséges válasz volt: indulniuk kellett.

Kiss Tamás: Nem kötöm az ebet a karóhoz, de szerintem nagyon nagy kockázatai és kárai vannak ennek a dolognak.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS