Ponta nem mond le, inkább „felvette a kesztyűt”. Mi jöhet ezután?
F.J. 2015. június 05. 18:43, utolsó frissítés: 2015. június 06. 14:06Illyés Gergő politológus szerint Johannis eszköztelen ebben a helyzetben, a parlamenten fog múlni, hogy mi lesz a kormány sorsa.
Egyelőre azt tudjuk, hogy Klaus Johannis államfő Victor Ponta miniszterelnök lemondását kéri, ő meg a Facebook-bejegyzésében nyilvánvalóvá tette, hogy nem fog lemondani – mondta Illyés Gergő politológus a Transindex megkeresésére. Illyéstől azt szerettük volna megtudni, hogy milyen lehetőségei vannak Pontának, Johannisnak, valamint hogy egyáltalán mi a procedúra ilyen helyzetben.
„Az alkotmány szerint Johannis nem kötelezheti Pontát arra, hogy lemondjon, és nem vonhatja meg a mandátumát. Tehát csakis magától mondhat le a miniszterelnök a tisztségéről.
Mivel a DNA kérte a képviselői mentelmi jogának a megvonását, a képviselőház kell majd szavazzon erről. Az összeférhetetlenség vádpontjában abban az esetben indulhat ellene bűnvádi eljárás, ha megvonják a mentelmi jogát.
Ugyanakkor Johannis csakis akkor függesztheti fel tisztségéből, ha elindul ellene a bűnvádi eljárás abban az ügyben, amit kormánytagként követett el, azaz az összeférhetetlenségi ügyében. Itt azonban felmerül az a probléma is, hogy az ezzel kapcsolatos alkotmányi rendelkezés többféleképpen értelmezhető” – mondta Illyés, hozzátéve, hogy amennyiben a felfüggesztés több mint 45 napig tart, azaz a miniszterelnök több mint „45 napig akadályoztatva van tisztsége gyakorlásában”, akkor megbukik a kormány.
„Addig viszont egy másik, az államfő által kinevezett kormánytag helyettesítheti a miniszterelnököt. Ha letelik a 45 nap, akkor az államfő új miniszterelnök-jelöltet nevezhet ki azután, hogy konzultált erről a parlamenti pártokkal. Ha az újonnan kinevezett miniszterelnök-jelölt nem képes többséget kovácsolni magának a törvényhozásban, akkor az államfő egy másik jelöltet nevesíthet, ha neki sem sikerül, akkor az államelnök feloszlathatja a parlamentet és előrehozott választásokat tartanak” – magyarázta Illyés.
Fontos megjegyezni, hogy ettől az ügytől függetlenül a bűnvádi eljárás elindult Victor Ponta ellen abban az ügyben, amit 2007-2008-ban követett el, hiszen ehhez nem volt szükség a parlament jóváhagyására.
Illyés ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a helyzetet tovább bonyolítja egy ma benyújtott bizalmatlansági indítvány.
„Jogilag ez egy precedens nélküli helyzet, politikailag meg megnőnek az esélyei ennek a ma benyújtott bizalmatlansági indítványnak. Mindeközben egy egészen furcsa egybeesésnek tartom azt, hogy a DNA éppen azon a napon kéri a miniszterelnök ellen a bűnvádi eljárás indítását, amikor a parlamentben benyújtanak egy bizalmatlansági indítványt.
Én remélem, ez nem jelenti azt is, hogy a DNA bármiféle politikai megfontolás szerint lép fel” – mondta.
Illyés szerint a mentelmi jogon múlik jelen pillanatban a legtöbb, mert anélkül sem felfüggeszteni, sem visszaléptetni nem lehet Pontát, de a bűnvádi eljárás az eredeti, 2007-2008-as ügyben tovább folyhat ellene.
„Egy ilyen helyzetben, valamint a bizalmatlansági indítványra is figyelve elképzelhető, hogy Ponta tábora kiáll mögüle, de én ezt nem kiabálnám el” – mondta, emlékeztetve arra, hogy Ponta tavaly decemberben jelentette ki Liviu Dragnea referendum-ügye kapcsán, hogy abban az esetben, ha bűnvádi eljárás indul ellene, lemond.
Johannis sajtótájékoztatója kapcsán Illyés azt emelte ki, hogy ebben a helyzetben az államfő gyakorlatilag tehetetlen. „Elmondta, hogy kérte a lemondását, államelnökként ugyanis nem tehet többet” – mondta.
Illyés azt is elmondta, hogy annak ellenére, hogy a bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatos szavazásra körülbelül két hetet kell várni, azonban a Ponta mentelmi jogával kapcsolatos szavazásra sokkal hamarabb sor kerülhet.
„Ezekben az esetekben a tét ugyanaz: a kormány melletti kiállás” – mondta, hozzátéve, hogy Ponta mentelmi jogának a megvonásával nagyon kevés esély maradna a kormány túlélésére, amelyre ráadásul még egyszer kellene szavazni a bizalmatlansági indítvány kapcsán.
„Szerintem, ha bejelentette volna, hogy lemond, akkor az azt jelentette volna, hogy feladja a harcot, így viszont az történt, hogy „felvette a kesztyűt”, és ment tovább. A mentelmi joga mögé tud még bújni, ugyanis a parlamentben még egyelőre az ő kormányának van többsége” – mondta.
„Az egész attól még érdekesebb, hogy igazából Dan Șovának még mindig nem vonták meg a mentelmi jogát. A vádak valószínűleg tanúvallomásokon alapszanak, ugyanakkor ezekben Șovának a tanúvallomása játssza a legfontosabb szerepet” – mondta.
„Az is biztos, hogy ez nagyon meg fogja őt gyengíteni politikailag, mert a PSD-ben eddig úgy számoltak, hogy 2016-ig ő fogja vezetni a kormányt és a PSD-t is.
Az is látszott már korábban is, hogy Șova felfüggesztése valamilyen mértékben érinteni fogja Pontát is, és ezért védik őt annyira. Akkora tétje volt annak, hogy Șova ne rántsa magával Pontát, hogy az sem érdekelte a szenátusban ülőket, hogy a választóknak milyen képet mutat az, hogy hosszas huza-vona után se vonják meg a mentelmi jogát” – mondta Illyés.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak