Kórházon belüli fertőzés következtében hunyt el a Colectiv-tragédia három sérültje
szerk. 2015. december 03. 16:18, utolsó frissítés: 2015. december 04. 10:50
Az égési sérülteket kezelő bukaresti kórház szóvivője, Adrian Stănculea egy ma délelőtti sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a Colectiv-tragédiát követően az intézményébe beutalt 27 személyből hatan haláloztak el, ebből hárman pedig kórházi fertőzések következtében.
Újságírói kérdésre, miszerint a három elhunytat meg lehetett volna-e menteni, ha nem kapnak fertőzést, Stănculea nem tudott választ adni, ugyanis a szóban forgó páciensek légzési rendszere is nagymértékben károsodott. Az orvos ugyanakkor hozzátette, hogy más betegek is elkapták a fertőzést, viszont ennél a háromnál nagyobb volt a fertőzés mértéke, amely a halálukhoz vezetett.
A sajtótájékoztatóra azután került sor, hogy Cătălin Tolontan újságíró interjút készített egy, az égési sérülteket ellátó kórházban dolgozó orvossal. A 17 éve az intézményben dolgozó orvos kereste meg az újságírót, akinek elmondta, hogy a Colectiv-tragédia áldozatai "egy biológiai bomba" következtében hunytak el. Az orvos az interjúban felfedte, hogy még az égési sérülteket kezelő kórház intenzív osztályán sincsenek megfelelő körülmények. Nyíltan beszélt arról is, hogy nem létezik egy közös protokoll az égési sérültek ellátására, valamint, hogy azok, akik egy héttel a tragédia után haltak meg, nagy valószínűséggel a fertőzésbe haltak bele. A neve elhallgatását kérő orvos úgy fogalmazott, hogy azokat, akik megmenekültek a tűzből, a baktériumok ölik meg.
Traian Băsescu volt államfő a Facebook-profilján tette közzé azt az elnöki jelentést még 2008-ból, amelyikben már szintén létező problémaként kezelik a romániai kórházak esetében az intézményen belüli fertőzéseket. Băsescu bejegyzésében kérdőre vonja az egészségügyi minisztereket, hogy ne tegyenek úgy, mintha nem tudtak volna arról, hogy milyen körülmények uralkodnak a kórházakban, ugyanis egy 2008-ban elkészült elnöki jelentés már felhívta a figyelmet arra, hogy az országban az egyik súlyos probléma, hogy az intézmények nem tudnak megbirkózni a kórházi fertőzésekkel, amelyek sok esetben a páciensek halálához is vezetnek.
Domnilor miniştri ai Sănătăţii: nu vă faceți că nu știați din 2008.Raportul Comisiei Prezidenţiale pentru analiza şi...
Szerző: Traian Băsescu, 2015. december 3.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak