Orvosi műhiba is történhetett az olaszteleki kislány esetében
Kertész Melinda
2016. február 26. 16:50, utolsó frissítés: 2016. február 27. 12:49
Egy segítségnyújtási háló kidolgozására ültek össze Kolozsváron, hogy többé olyan jogsértések ne forduljanak elő, mint amit a lány elszenvedett.
Befut a vonat a kolozsvári állomásra, a kezelésre érkező pácienst és kísérőjét egy önkéntes várja. Együtt bemennek a kórházba, az önkéntes segít a beutaláshoz szükséges papírmunkában és az orvossal való kommunikációban. A kísérő a látogatási idő lejártával elhagyja a kórházat, és valamelyik felajánlott kollégiumi szálláshelyre megy, vagy igénybe vesz egy árkedvezményt nyújtó panziót, illetve éttermet: körülbelül így nézne ki annak az integrált segélynyújtó hálónak a hozadéka, amit egyelőre Hippokratész házőrzője néven futó kezdeményezésként képzelt el Fülöp Júlia és Rácz Norbert. A két unitárius lelkész volt ugyanis az a két kísérő, aki közel három hete kórházba kísérte azt az olaszteleki lányt, aki balesetet szenvedett Kolozsvár központjában. A két lelkész szemtanúja és részese volt annak a bánásmódnak, aminek a lányt kitették a kolozsvári sürgősségi gyermekkórházban, mert nem beszélt megfelelően románul.
Ez az eset szolgáltatta az apropóját annak a csütörtök esti beszélgetésnek, amelyet a lelkészek kezdeményeztek a hasonló esetek megelőzése és a jogsértések kezelése érdekében politikusoktól és jogászoktól kezdve lelkészekig, orvosokig és nyelvi jogi aktivistákig olyan személyek vettek részt, akik úgy gondolták, hogy tudnak és szeretnének is tenni valamit a kolozsvári kórházakhoz forduló magyar emberek megsegítéséért, hogy az olaszteleki lány esetéhez hasonló esetek megelőzhetőek, elkerülhetőek vagy kezelhetőek legyenek.
Az Unitárius Egyház gyülekezeti termében megtartott beszélgetést a házigazdák rossz hírrel kezdték. A találkozó előtt néhány perccel derült ki, hogy az olaszteleki lány esetében nemcsak a jogsértés, hanem az orvosi műhiba esete is fennállhat: a kolozsvári gyermekkórházban nem illesztették össze megfelelően a lány lábfejében a törött csontokat, és a procedúrát a székelyudvarhelyi kórházban gyakorlatilag elölről kellett kezdeni.
Rácz Norbert röviden ismertette a jelenlevőkkel a történteket, és egy vitaindító dokumentumot mutatott be, amelyen nemcsak a jogi szaktanácsadás szerepelt, hiszen az esetből a tanulságokat levonva egyértelművé vált, hogy nem elég az esetleges jogsértések kezelésére koncentrálni. Évente sok száz vagy ezer magyar ember veszi igénybe a kolozsvári egészségügyi intézmények szolgáltatásait, és sokuknak nehézséget jelent már a városban való tájékozódás, a szálláskeresés, vagy a kórházi ügyintézés is, nemhogy a jogaik melletti kiállás. Ezért egy integrált segítségnyújtási háló kidolgozását helyezték kilátásba, és egy vitaindító dokumentumot mutattak be.
Elhangzott, Kolozsváron számos intézmény rendelkezik kollégiumi helyekkel, amelyeket fel lehetne ajánlani a kezelésen itt tartózkodók kísérőinek. Emellett az étkeztetési lehetőségeket is fel lehetne térképezni, elhangzott, itt már a piacot is meg lehetne szólítani, hiszen a Kolozsvárra érkezők komoly fogyasztói csoportot tesznek ki, érdemes megbeszélni a kolozsvári éttermekkel, szállásadókkal, hogy például 20%-os kedvezményt ajánljanak fel azoknak, akik ezt a hálózatot igénybe veszik.
A román nyelvtudási hiányosságokkal küszködőkön úgy segítenének, hogy összeállítanák az egészségügyi intézményekben dolgozó magyarul tudó személyek listáját, így könnyítve a páciens és az orvos közötti kommunikáción. Emellett önkénteseket is bevonnának, olyan személyeket, akik vállalnák a tolmács szerepét.
Rácz Norbert elmondta, az olaszteleki lány ügyében nem sikerült azonnal és hatékonyan fellépni, hiszen azt sem tudták pontosan, hogy ilyen esetben, amikor egy páciens nyelvi jogait sértik meg, kihez kell fordulni, honnan lehet jogorvoslatot kérni. Elhangzott, a különböző jogsérelmeket el kell választani egymástól, hiszen az orvosi műhibára vonatkozó esetek másfajta jogi eljárást igényelnek, mint például a páciensek nyelvi jogainak sérülése, vagy a csúszópénz igénylése.
Arra az ötletre, miszerint létre kellene hozni egy fekete listát, ahova bárki megírhatja tapasztalatait a sértően, szakszerűtlenül eljáró orvosokról, megoszlottak a vélemények. Egyesek úgy gondolták, hogy konkrét bizonyíték nélkül rizikós lenne egy ilyen lépés, azonban mások úgy vélekedtek, nem ártana tudni az ilyen jogsérelmekről. A jelen levő jogászok szerint erre lenne is jogi lehetőség, anélkül, hogy becsületsértési pertől kellene tartani.
A találkozó végén a jelenlevők abban egyeztek meg, hogy az elhangzott javaslatokat a kezdeményezők összefoglalják, és várják további személyek jelentkezését, akik hozzájárulnának ennek a hálózatnak a kidolgozásához.
Címlapfotó: Márkó László
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak