2026. november 17. kedd
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A katonatemető konfliktusának elhantolásáról írt Lucian Mîndruță

összefoglalta: HKSZ 2019. június 10. 18:18, utolsó frissítés: 2019. június 12. 10:30

„A temető a halottaké. És ők már megbékéltek egymással, a föld alatt összekeveredett csontjaikkal. Egymás ellen harcolva haltak meg, de együtt nyugszanak. Mi is meg akarunk halni?"


A Digi 24 portálon szombaton jelent meg egy erősen ironikus hangvételű publicisztika, amelyet Lucian Mîndruță újságíró, médiaszemélyiség jegyez. Már címében is jelzi, hogy a romániai magyarokhoz is szeretne vele szólni:

„Hogyan vessünk keresztet a katonatemető konfliktusára? A magyar verzióhoz használjanak Google fordítót”.

A szerző azzal indít, hogy Dormánfalva mindent megkapott az élettől: tökéletesen felszerelt iskolákat, teljes csatornázást, aszfaltozott utakat, hiszen nem maradt más feladata a polgármesteri hívatlanak, mint kereszteket „plántálni” egy katonatemetőbe. Nem mellesleg, egy olyan katonatemetőbe, amelyet 100 éve a hegy túloldalán élő magyar közösség gondoz. Eközben – jegyzi meg ironikusan – a dombon túl egy másik politikai vezetőnek teljesen más típusú gondjai akadnak: „a felmérések szerint a pártja népszerűsége mélyebbre süllyedt, mint a hősök maradványai”, ahonnan csak az Olt, Ialomița vagy Botoșani megyei „magyarra festett” szavazók ásói szedhetik ki.

„Ennek a két gyakorlati problémának a közepén áll egy ártatlan temető. Vagy kettő is. Az egyik román és eléggé elhanyagolt, a másik magyar, és kissé jobban gondozott. Mit gondolnak, melyikre összpontosított a dormánfalvi emberünk?” - teszi fel a kérdést.


Természetesen a magyar temetőbe kell román kereszteket plántálni, hiszen onnan minden rendes román patrióta szemében hiányzott egy fontos elem: „a román halott”. Illetve, lehet, hogy nem is hiányzott – teszi hozzá – csak nem látszott elég tisztán. Nem volt elég szembetűnő. Márpedig „egy helyen, ahonnan az emberek inkább elmennek, mintsem meghalnak, jó a halottakhoz ragaszkodni.”

A „misztikus vihart”, amelyet az okozhatott volna, hogy a román halottak megátkoznak, mert nincs betonkereszt a fejük felett, könnyedén elhárította a dormánfalvi polgármester. Anélkül, hogy bárkit is megkérdezett volna („hogy a francba kérdezd meg a magyarokat, hiszen köztudott, hogy itt Rrrrrománia van?”, de a hivatalos szerveket is kihagyta), elment a temetőbe, és gyorsan kiöntötte a kereszteket.

„Tíz kilométerre onnan egy másik misztikus vihar testesült meg egy sebtében felélesztett civil megmozdulásban, válaszként a román keresztekre. A kolozsvári magyar vezér és a szentmártoni polgármester is meglátta a helyzetben rejlő hősiesség lehetőségét: csakhogy a másik oldalról, a román betolakodó elleni harcban, kiprovokálva belőle az „igazi arca” megmutatását, ahogy Hunor úr mondta - bár tudta ő is jól, hogy ez nem így van” - fűzi tovább gondolatait a szerző.

Ezért „helyi hőseink” úgy döntöttek, személyesen veszik birtokba a temetőt. Harctérré nyilvánították és bezárták” - foglalja össze a fejleményeket. Majd hozzáteszi: de nem teljesen, hanem szelektíven zárták be a temetőt, hiszen „a múlt héten valaki – egy úriember, valamilyen budapesti miniszter – meglátogathatta. Számára megtalálták a kulcsot.” "Értitek? Zárva volt, de csak a románok számára. Olvassák el a fentebbi mondatot vagy háromszor: igaz, hogy bosszantó?"

No, de ez is volt a számítás: hogy az egész világ ideges legyen. Meghatódás a magyarok körében, felháborodás a románoknál. Eleinte csak néhány szélsőséges volt mindkét táborban, de annyira jól egymásra hangolódva, hogy esküdni mernél, hogy édestestvérek!” - értékel a szerző, majd továbbviszi: ezt követően a probléma kiterjedt a "normális világra" is, ahol pedig mindkét oldalon jóhiszeműek vannak.

Szerinte azok, akik elvetették a gyűlölet magvait – egyesek inkább szélsőséges ostobaságból, mintsem valódi szélsőségességből – már nem is látszanak. Az ebből keletkezett tűz pedig már „nem a kereszteket égeti fel, hanem egy sokkal nehezebben helyrehozható építményt: a két etnikumot összekötő fahidat. Ma lángokban áll, mint a Notre Dame. De a tűzoltóság még sehol” - írja.

Az általa javasolt megoldás egyszerű: a tűzet ne pálinkával és cujkával oltsuk, hanem vízzel. Illetve mindkét fél, a román és a magyar is, meg kell értsen egy egyszerű dolgot: „A temető a halottaké. És ők már megbékéltek egymással, a föld alatt összekeveredett csontjaikkal. Egymás ellen harcolva haltak meg, de együtt nyugszanak. Mi is meg akarunk halni? El akarunk jutni a történet azon végkifejletéig, amit egyesek megálmodtak: egy polgárháborúig, aminek köszönhetően Románia már nem lesz egységes?” - teszi fel kérdéseit.

Ha meg nem akarunk meghalni, akkor „békén kell hagynunk a halottakat. És igyekeznünk kell jobban szeretni az élő embereket, még akkor is ha nem Ionnak, hanem Istvánnak hívják őket.”

Ehhez a román olvasók figyelmébe ajánl néhány dolgot. „El kell mondjunk néhány egyszerű dolgot a románoknak, a vezetőiknek, beleértve Dormánfalva polgármesterét is: a magyarok ennek az országnak a részei. A románok nem az uraik. Nem mehetnek Budapestre, ahova egyesek küldik őket.”

Másrészt a magyarok számára is van üzenete: „a románok nem éppen a leghülyébb gyerekek a temető udvarán.” S miután együtt kinevettük magunk Dăncilan, „ itt az idő, hogy a románok és vezetőik – akik békét szeretnének az etnikumok között – egyenesen és tisztelettudóan beszéljenek a magyarokkal. A gyengébbnek kedvezve, ahogy minden számban fölényben lévőnek illik és a becsületére válik.”

Majd kitér arra, hogy 100 éve szerinte azért vesztette el Erdélyt Magyarország, mert az egyedüli urak akartak itt lenni, és a román kisebbség jogkövetelőit hazaárulóknak nevezték a budapesti parlamentben. Szerinte ez az arrogancia vétke volt, amely egy történelmi vétség, és amelyet még most is sirat a magyar nép. „Ne kövessük el mi is” - figyelmezteti az olvasókat.

A temető ügyére egy szerinte "praktikus megoldást" javasol: „ez a temető a hősöké. Foglalkozzon vele a hadügyminisztérium, akinek van tapasztalata ebben. A magyarok szabadon látogathassák. A románok úgyszintén. A politikusok – mindkét fél részéről – menjenek el vakációra Görögországba, és csak akkor jöjjenek vissza, amikor szólok. A sírkertet vissza kell állítani olyanná, amilyen a botrány előtt volt, ahogyan ez a megfelelő hatósági engedélyek hiányából is következne. A betonkeresztek számára pedig létesítsenek egy új parcellát, egy románt. Mindezt a két etnikum közös beleegyezésével.”

Végül megjegyzi, hogy mindezek után a dormánfalvi polgármester kötelezően „személyesen kaszálja le a gazt és fesse újra az összes keresztet a másik katonatemetőben, a románban. Hetente, amíg lejár a mandátuma!”

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS