Pazarlás a tünetmentes fertőzöttek kórházi kezelése? Petíciót indítottak az otthoni ápolásért
Tőkés Hunor
2020. május 08. 11:54, utolsó frissítés: 2020. május 11. 09:56
A legfontosabb az lenne, hogy a beteg ne fertőzze meg a környezetét. A szakértő szerint ez nem minden esetben kivitelezhető.
Petíciót indítottak, hogy a tünetmentes vagy enyhe tünetekkel rendelkező koronavírus-fertőzöttek otthoni körülmények között várhassák meg a gyógyulást, azaz a kényszerbeutalásból szabadulást jelentő második negatív teszt eredményét. A kezdeményezők szerint ez csökkentené azoknak a számát, akik a kórházakba és karanténközpontokban való beutalás helyett inkább letagadják a betegség meglétét.
A kezdeményezés mellett érvelt május 2-án a közösségi médiában Irina Muntean is, a marosvásárhelyi diabetológus, aki elmesélte a nyilvánosság előtt saját és férje, Mihai Muntean nőgyógyász koronavírus-történetét. Március 30. és április 4. között mindkettőjüknél enyhe tünetek jelentkeztek, és bár a törvény szerint kötelező lett volna letesztelni őket, amikor felhívták a közegészségügyi igazgatóságot, tesztelésüket visszautasították enyhe tünetekre hivatkozva.
Mivel férjének idővel súlyosbodtak a tünetei és belázasodott, ezért őt végül csak letesztelték, így hivatalosan is kiderült róla, hogy fertőzött, ezért befektették az 1-es számú fertőzőre. Egy hét után viszont tünetmentessé vált. Azóta is azt várják, hogy két egymást követő tesztje negatív legyen, amelyet háromnaponként ismételnek meg nála.
Irina Muntean szerint férje két hete nem kapott kórházi kezelést és tökéletesek a teszteredményei, normális a mellkasi röntgene, ezért pazarlásnak tartja a tünetmentes páciensek bent tartását, pláne egy ilyen szegényes orvosi rendszerben. Hozzátette, azóta ő is belázasodott, és gyerekeinél is észlelték a tüneteket, de hiába hívta fel újból a közegészségügyet, nem tesztelték le őket.
A petíciót öt nap alatt több mint 11 700 fő írta alá, és bár az online petíciók sikere megkérdőjelezhető, a kezdeményezés ötlete akár még fenntartható is lenne András-Nagy Róbert szerint. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere szerint a törvényes keret mellett mindehhez két dolgot kellene biztosítani: elsőként azt, hogy hol lesznek elszállásolva a fertőzöttek, másodsorban azt, hogy milyen körülmények között?
Mint a kórházmenedzser kifejtette, ha a petíció el is érné a célját, akkor is kellene valamilyen formában intézményesített felügyeleti rendszert is biztosítani a fertőzöttek megfigyelése érdekében, és abból kifolyólag is, hogy ne fertőzhessenek meg másokat is.
Ha ugyanis diagnosztizálnak valakit, és ezt követően hazaengedik, még ha tünetmentes is, tehát a fertőzés számára nem okoz nehézséget, akkor is megfertőzhet másokat.
Emlékeztetett, a kórházakat alapvetően azért hozták létre, hogy a súlyosabb, komplikáltabb eseteket is kezelni tudják, ezért amennyiben valakinek pozitív a koronavírus-tesztje, de tünetmentes: nem köhög, nincs láza, vagy akármilyen másfajta problémája – tehát az ő esetében enyhe a betegség lefolyása –, ezekben az esetekben a betegeket akár otthon is el lehetne látni. Ebből a szempontból alapvetően egyetért a felvetéssel, viszont leszögezte, nem minden esetben megvalósítható az, hogy a fertőzöttek – még ha tünetmentesek is – otthoni körülmények között vészeljék át a betegség lefolyását. A cél ugyanis minden esetben az kell, hogy legyen, hogy a fertőzött beteg ne fertőzzön meg másokat – a családtagjait is beleértve. Ha van arra lehetőség, hogy a személy a családtagoktól izoláltan várja ki ezt az időszakot, „nyilván” mindenki számára egyszerűbb, ha a páciens otthoni körülmények között várja ki a két negatív teszt eredményét.
A kórházmenedzser szerint a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház munkatársai között is lett volna olyan személy, akinek az állapota és lehetőségei megengedték volna, hogy izolált körülmények között várja meg a második negatív tesztjét, viszont törvényes lehetőség híján ő is bekerült az intézményesített karanténba, amit a helyi tanács biztosított a kórház alkalmazottainak.
Ehhez viszont három dolognak kellene megtörténnie: kell tartani valakinek a kapcsolatot a fertőzöttel, illetve egy szakembernek el kell végeznie a páciens felügyeletét telefonon vagy személyesen. De mindezek előtt, epidemiológiai szempontból valaki meg kell, állapítsa annak a tényét, hogy az elszállásolás megfelel erre a célra (a fertőzött nem adhatja tovább a vírust).
Abban az esetben viszont, ha a körülmények biztosítása nem lehetséges, akkor csak a kórházi befektetést és az intézményesített felügyeleti rendszert látja megvalósíthatónak. Utóbbit például úgy, hogy erre a célra kijelölt karanténzónákat hozzanak létre, vagy „szolgálati lakásokat” biztosítanak a betegek számára, erre az időre.
Szerinte Kovászna megye jó helyzetben van ebből a szempontból, mert a megyében van egy olyan kórház, ami jelen pillanatban „kvázi nulla betegszámmal működik”. A kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház erre a helyzetre fel van készülve: van egészségügyi személyzete, vannak külön kórtermei stb., tehát lehetne olyan feltételt biztosítani a fertőzöttek számára, hogy ne kimondottan kórházi feltételek mellett legyenek elkülönítve.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak