2026. november 6. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Közzétették az érettségi eredményeit, és megnéztük, hogyan teljesítettek a magyar középiskolák

G. L. , K. A. 2021. július 05. 16:48, utolsó frissítés: 2021. július 07. 16:43

A Bolyai, a JZSUK, a MÁG vagy éppen a Mikó diákjai voltak sikeresebbek? Kiszámoltuk az átmenési arányokat.


Hétfő reggelre az Oktatási Minisztérium közzétette az érettségi fellebbezések előtti eredményeit. Országosan az érettségire jelentkezők 67,8%-a szerepelt sikeresen a vizsgán, vagyis érte el a 6-os átlagot és szerezte meg minden vizsgatárgyból az 5-ös jegyet. Ez csaknem 5 százalékpontos növekedés a tavaly nyári érettségéhez képest, amikor 62,9%-uk volt eredményes a vizsgán.

Ennek kapcsán megnéztük a magyarból is érettségizők eredményeit. A saját számításaink szerint – a táblázatainkban is szereplő iskolák eredményeinek az összesítése alapján, mert a minisztérium még nem közölt hivatalos adatokat – az érettségire jelentkező magyar diákok 56,5%-a volt sikeres a vizsgán. Ebben nem csak az idén végzettek szerepelnek, hanem azok is, akinek a korábbi években már próbálkoztak a vizsgán, de nem sikerült. Az oktatási minisztérium tájékoztatása értelmében például országosan az idei végzősök 73,9%-a ment át a vizsgán (tavaly 71,4% volt ez az arány), a korábbi évfolyamok végzősei közül pedig 27,6% érettségizett sikeresen (egy évvel korábban 25% volt az arány). Idén 126.999 tanuló vett részt a vizsgán (közülük 110.358-an idén, 16.641-en korábbi években végeztek), azaz több mint 22 ezerrel kevesebben, mint 2020-ban.

Hargita megye

A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium az ország második legnépesebb végzős magyar évfolyamával teljesített a legjobb arányban az érettségin. Az onnan jelentkezők 89%-a vette sikeresen ezt az akadályt. A megyei átlag ennél sokkal gyengébb, a számításaink szerint a jelentkezők 47%-a teljesített eredményesen. A megye legjobb átlagát a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium egyik végzőse érte el. (Egyéb részletek a táblázatban.)




Kovászna megye

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum egyik végzősének sikerült a legjobban az érettségi, aki 9,88-cal egyben országosan is a legmagasabb átlagot érte el. Egyébként meg a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum hozta a legmagasabb sikerességi arányt 94, illetve 95%-kal. A megye érettségire jelentkezőinek az 54%-a ért el átmenő eredményt.



Maros megye

Kiemelkedő a Bolyai Farkas Elméleti Líceum végzőseinek (és felkészítő tanáraiknak) a teljesítménye. Összesen 232 diák iratkozott a vizsgára, és közülük 224-en értek el legalább a 6-os átlagot. Hasonlóan magas az eredményesen érettségizők aránya a Bolyaival egy épületben működő Marosvásárhelyi Református Kollégiumban is. A megye legjobb eredménye mégsem ebből a két iskolából származik, a szovátai Domokos Kázmér Szakközépiskola egyik végzőse 9,86-tal érte el a legjobb átlagot, s ezzel országosan is a topban van. Számításaink szerint a megye érettségire jelentkező magyar diákjainak a 61%-a teljesítette sikeresen a vizsga feltételeit.




Kolozs megye

A János Zsigmond Unitárius Kollégium az egyetlen oktatási intézmény, ahol minden végzősnek sikerült az érettségije, bár a többi középiskola idei végzősei is kimagaslóan szerepeltek. Az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumból valószínűleg olyanok jelentkeztek vizsgára, akiknek tavaly sem sikerült, és most újra próbálkozhattak. A megyei arány 81%.

A legnagyobb átlagot a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium egyik végzőse kapta, 9,82-vel.



Bihar megye

Minden tekintetben a váradi Ady Endre Elméleti Líceum eredményei a megye legjobbjai. A vizsgára jelentkező diákok 80%-a kapott átmenőt, míg a legjobb átlag (9,62) is onnan van. Bihar megyében a magyarból is érettségizők 54%-a volt eredményes a vizsgán.



Szatmár megye

Az átmenési arányokat figyelembe véve a Nagykárolyi Elméleti Líceumé a legkiemelkedőbb eredmény a megyében, a vizsgázók 79%-a kapott átmenőt a vizsgán. Ez az arány a megye magyar diákjai körében sokkal kisebb, csupán 58%. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium tizenkettedikese kapta a legjobb jegyet az érettségin, 9,38-cal lett az első.



Szilágy megye

Idén is a zilahi Silvania Főgimnázium teljesített a legjobban a megyében, amely országos szinten is abszolút topban van. A kéttannyelvű középiskola magyarból is érettségizőinek az átmenési aránya 93%, míg a megyében ugyanez az arány csak 61%. A legmagasabb érdemjegyet ugyanakkor a Simion Bărnuțiu Főgimnázium egyik tizenkettedikese kapta: 9,42-őt.



Szórvány

Érdekességként talán a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceumot lehet kiemelni, a sikeresen vizsgázók (6-ból 5) mindannyian 10-est írtak magyarból. Nem semmi teljesítmény, nem csak a diákok, hanem a felkészítő tanáruk részéről sem. Ide köthető a szórvány legjobb eredménye is: 9,86-tal, ami egyben országos toperedménynek is számít.



Nyitókép: agerpres

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS