2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

2021 legjei a Transindextől: amire biztosan emlékezni fogunk az idei évből

szerk. 2021. december 21. 12:46, utolsó frissítés: 2021. december 22. 16:49

Ki volt az év pancsere vagy meglepetése? Mi volt az év popkulturális jelensége, amit senki sem kerülhetett el az idén? 17 éve tartó szokásunkhoz híven ismét összeadtuk.


Idegtépő év volt 2021, amely jóformán három fogalom körül mozgott: az oltás, oltásellenesség és a zöldigazolvány voltak a hívószavak. Románia, bár az év elején egészen jól startolt az oltási kampánnyal, és szépen emelkedtek a számok is, nagyon hamar bebukott, hiszen az ország mégsem tagadhatja meg önmagát: gyorsan oda kerültünk, ahol mindig is lenni szoktunk: az EU-s toplisták legvégére (a bolgárokkal együtt, persze).

Csakhogy a többi listával ellentétben erre az utolsó helyezésre még egyenesen büszkék is voltak az országban azok, akik inkább hallgattak az összeesküvés-elméletekre az orvosok és a szakemberek helyett. Így történt, hogy 2021 a Facebook bugyraiban lefolytatott, vérre menő oltásviták, unfriendelések, családi és baráti összeveszések és duzzogások éve is lett. Nem csoda, hogy az antivaxxer-vitában szép számmal születtek írások a Plakátmagány rovatunkban is.

Az év embere: a székelyföldi oltáspárti egészségügyi dolgozó

Tapasztalatból mondjuk, hogy nem könnyű szembemenni a közhangulattal és elviselni a szidalmakat azért, ha olyan véleményt vállalsz fel, ami a többségnek éppen nem tetszik. Ez idén nemcsak az újságírókra és egyes politikusokra volt fokozottan érvényes, hanem az oltáspárti székelyföldi orvosok is olyan helyzetben találták magukat, hogy a célkeresztbe kerültek. Szerencsére ennek ellenére is akadtak olyan szakemberek, akik vállalták és kimondták akár azt is, hogy: Székelyföldön oltásügyben "az emberek mentalitása, hozzáállása és magatartása katasztrofális".


(És egyből ehhez kapcsolódhatna az év rejtélye is: az erdélyi magyarok egy jó része enyhén szólva is hajlamos mindenben hallgatni a budapesti kormány szavára, ebben az egyben, azaz az oltás szükségessé tekintetében viszont mégsem tette, és még csak azért sem oltakoztak a székely megyékben.)

Az év pancsere: Florin Cîțu

Citu egy adott ponton már Supermannak képzelte magát...Citu egy adott ponton már Supermannak képzelte magát...


A tavalyi Transindex legekben az év halhatatlanja lett Florin Cîțu, mert bár az elején csak egy kalapból előrántott nyuszinak tűnt, valahogy mégiscsak miniszterelnök lett belőle. Idén pedig úgy nézett ki, hogy végleg az övé a pálya, mert legnagyobb riválisát, Ludovic Orbant is félreállította nemcsak a kormány, de a PNL éléről is. Aztán egy logikai feladvány mégiscsak kifogott rajta is: hány USR-s minisztert lehet sutyiban leváltani anélkül, hogy a koalíción belül kitörjön a balhé? Mint megtudta a választ: csak egyet, a másodikkal már kár volt próbálkoznia. És máris következett is egy újabb kormányválság, ami hosszas huzavona utána végül egy PSD-PNL-RMDSZ nagykoalícióval ért véget, aminek tartósságát találgathatjuk, egy dolog azonban biztos, Cîțu mellékvágányra került, és lassan, de biztosan eltűnik a süllyesztőben.

Az év világpolitikai konfliktusgóca: Ukrajna

Ráadásul éppen itt van a szomszédunkban, bár nem is nagyon hederítünk rá. Oroszország bármikor letámadhatja Ukrajnát, és ez annyira a levegőben van, hogy Biden kénytelen volt felhívni a Kremlint, hátha Putyint jobb belátásra bírja. Na, persze nem szép szóval akarta meggyőzni, hanem kapásból felsorolt pár olyan intézkedést, amelyek elvehetnék az oroszok kedvét a háborúsditól. Többnyire gazdasági szankciókról van szó, de hát ez szokott fájni legjobban: nem üzemelik be az Északi Áramlat II. gázvezetéket, a Putyinhoz hűséges orosz oligarchákat feketelistázzák, és ami a legfájóbb lehet, kizárják Oroszországot a SWIFT rendszerből. Ez a globális fizetési struktúra, amelyhez, ha nem lesz hozzáférésük az orosz cégeknek, teljesen becsődöl a gazdaság. Szóval a fejünk fölött röpködnek a hidegháborút idéző üzenetek, és a Fekete-tengeren már felsorakoztak a NATO rakétarombolói; bombázók, harci repülőgépek látványos hadgyakorlataival próbálják jobb belátásra bírni Oroszországot.

Románia, úgy tűnik, egyértelműen a NATO oldalán áll, nem így Magyarország, aki nehéz helyzetbe kerül a sokat vitatott oroszbarát politikája kapcsán. Kiriljo Budanov tábornok, az ukrán katonai hírszerzés vezetője a Military Times-nak azt mondta: 2022 januárjában megindulhat az orosz támadás Ukrajna ellen, Oroszország jelenleg is folyó, pszichológiai háborúval készíti elő a pillanatot, mi több a lengyel-fehérorosz migrációs krízis is „része ennek a tervnek.”

Az év felszínre került tabuja: az intézményi agresszorok „sérthetetlensége”

Mondhatnánk azt is, hogy a sajtó és az értelmiségiek egyik legsikeresebb civil akciója volt az idén az, hogy egy egyetemi professzor, aki agresszív viselkedésével hosszú évek óta rendszeresen megalázta és megfélemlítette kollégáit és diákjait, idén végre felelősségre lett vonva. Persze sok minden kellett hozzá, hogy ez összejöjjön: egy kiszivárgott videó, az áldozatok kiállása és két kezdeményező riporter, hivatalos feljelentés és egy értelmiségiek által indított petíció, amihez nagyon sokan csatlakoztak. A történetben pedig nem is a nevek a fontosak, hanem a tanulság, hogy megéri felemelni a hangunk, ha méltánytalanul bánnak velünk, de ugyanakkor mindenképp szükséges ebben támogatni azokat, akik a leginkább kiszolgáltatottak egy ilyen hatalmi-alárendeltségi helyzetben: ez esetben a diákokat.


Az év meglepetése: Márki-Zay berobbanása a nagypolitikába

Márki-Zay Péter különösebb hátország nélkül, jóformán outsiderként, pár hét vagy inkább nap leforgása alatt került az ellenzéki összefogás élére, és lett komolyan vehető ellenfele Orbán Viktornak. Ha nyersebben akarunk fogalmazni, mindenkit leseggelt Magyarországon: a hatpárti ellenzéki összefogást is, de a Fideszt is nagyon szájba kapta, mivel az amúgy is teljesen értelmetlen és ostoba "Stop Gyurcsány, Stop Karácsony" kampány vitorlájából kifogta a szelet, és jól összezavarta a fidesz-propagandistákat is, akik hirtelen nem tudták, hogyan fogják rá, hogy ő is Gyurcsány embere.

Ellenzéki találkozón Macronnal (fotó: Márki-Zay Facebookja)Ellenzéki találkozón Macronnal (fotó: Márki-Zay Facebookja)


Hódmezővásárhely polgármestere tehát egy csapásra a magyar és európai politikai élet sűrűjébe került. Azzal, hogy mondanivalója eltér az összellenzéki mainstreamtől, kétségtelenül több embert tud megmozgatni, mint talán az utóbbi tíz évben bárki az ellenzéki oldalon – bár sokak szerint pont ez a baj vele, hogy túl jobboldali. Amikor megnyerte az ellenzéki előválasztásokat, akkor a nemzetközi sajtó azon esett kétségbe, hogyan ejtse ki Hódmezővásárhely nevét, de kiderült, hogy azzal sem nagyon vagyunk tisztában, hogy Márkizajnak, avagy Márkizajinak kell-e ejteni a családnevét. Ami az erdélyi része a sztorinak, hogy Székelyudvarhely polgármestere, Gálfi Árpád facebookos véleménykutatást végzett arról, hogy fogadja-e MZP látogatását, és ezzel nagyon felborzolta a kedélyeket a határ mindkét oldalán. Márki-Zayt közben sokan mások meghívták ideátra, csak aztán a covid keresztbe tett a tervezésnek. Mi azonban már akkor interjút készítettünk vele és sok mindenről kikértük a véleményét.

Az év könyve: Tamás Gáspár Miklós: Antitézis

Régen várt könyv volt, hiszen a kolozsvári születésű szerzőnek két évtizede nem jelent meg magyar nyelven önálló kötete (más nyelveken igen). Ennek a várakozásnak köszönhetően a gyűjteményes tanulmánykötetet nagy érdeklődés övezte, és rövid időn belül már a harmadik kiadásánál tartott. A kötet a filozófus „fordulata” után, eredetileg angol nyelven írt marxista politikafilozófiai elemzéseit tartalmazza, valamint két magyar nyelven írott, nagyszabású tanulmányt, amelyek egyike itt jelent meg először.



Külön öröm volt számunkra, hogy TGM könyvét Kolozsváron a mi rendezvényünkön, a Transindex könyvestéken mutattuk be először, és nem is sikerült elég példányt szerezni a résztvevőknek, akkora volt az érdeklődés a kötet iránt. (Bővebben itt írtunk még róla.)

Az év „előzetese”: a Dűne



Aki olvasta a Dűnét, tudja, olyan műről van szó, amihez képest minden filmes adaptáció legfeljebb csak emlékeztető lehet. Denis Villeneuve a pandémia miatt késve bemutatott, Magyarországon is forgatott filmje számol ezzel. Számos dolgot diszkréten elejt a bonyolult felépítésből (Hol a császár? Miért fontos a melanzs? Mi a helyzet az Arrakisszal? Mi a két család közötti konfliktus alapja? Miért lesz áruló az orvos? Kik a mentátok?), és az így keletkezett hiányt vizuálisan és jól dramatizált zenével ellensúlyozza. Az akciójeleneket közé feloldódó ellentmondásokat rejt (Paul halála), a párbeszédek, a gesztusok érezhetően túlmutatnak önmagukon („Dreams are messages from the deep”).

Az eredmény egy olyan látványfilm, amelyet az unalomtól a mozgalmas menekülési szál véd meg, amíg a nézőt bevonja egy meditatív-elmélkedős rétegbe, ahol ebből megérkezés lesz. A film végére az az érzésünk támadhat, hogy a 2021-es Dűne első része „csak” egy nagyobb műnek az előzetese. S nem csak várakozást kelt a folytatás iránt (rengeteg kérdést hagy nyitva), hanem arra készteti a nézőt, hogy utánanézzen a dolgoknak, elővegye a regényt.

Az év popkulturális jelensége: a Squid Game

A Squid Game nem véletlenül döntögette meg idén a nézettségi rekordokat, hiszen olyan allegorikus történetet visz filmre, amelyen azóta össze is veszett a fél világ: az alkotó elmondása szerint egy anyagilag nehéz korszakban találta ki a filmet, amelyben a kapitalista rendszer válságát akarta megmutatni. Csakhogy a világ mindig is gyanakvással kezeli a rendszerkritikus gondolatokat, így nagyon sok véleményvezér értelmezte a történetet éppen egyfajta kommunizmus-allegóriaként, tekintve, hogy a kegyetlen játék levezényelője rögeszmésen hirdeti a játékosok egyenlőségét, miközben azok egyenruhában kénytelen játszani.

Kis túlzással a fél világ ezt nézte. Még azok is, akiknek nem kellett volna: a gyerekekKis túlzással a fél világ ezt nézte. Még azok is, akiknek nem kellett volna: a gyerekek


Persze - amellett, hogy el kell ismerni, egy alkotó nem birtokolja saját művének értelmezési hegemóniáját -, az unatkozó milliárdosok által kialakított rendszer, ahol az emberek csak úgy győzhetnek, ha a többieket maguk alá gyűrik, egy rendszer, amelyet egyénileg nem, csak közösségi fellépéssel lehet megdönteni, és ahol a pénz utáni hajsza minden morális gátat áttör, leginkább mégiscsak a kapitalizmus kritikájának felel meg. A Squid Game népszerűsége nem csoda olyan kontextusban, hogy a globális vagyoni egyenlőtlenségek folyamatosan nőnek, és a pandémia erre a folyamatra még rátett egy lapáttal. Ahol tömegek kilátástalanul vívnak napi élet-halál harcot, s a megélhetésért sokszor kénytelenek átértékelni eddigi elveiket.

Az év provokatőre: Diana Șoșoacă szenátor

"Hálás téma" volt idén a volt AUR-os szenátor: botrányt-botrányra halmozott, a botrányhősi karrierje meredeken emelkedett, mígnem a nemzetközi sajtót is elérte, miután összetűzésbe keveredett a Rai 1 olasz tévéadó riportereivel. Ráadásul ebbe a buliba a férje is beszállt egy újságíró megharapásával: a szenátor által nem sokkal azelőtt a parlamentben viselt szájkosár így már egészen új értelmet nyert. Lehet, hogy hamarosan csak a Lecter-családként fogunk rájuk hivatkozni?

Sosoaca szájkossárral a parlamentbenSosoaca szájkossárral a parlamentben


Nehéz lenne egyébként felsorolni, hogy mi mindennel került be idén a hírekbe: rendszeresen jár maszk nélkül a parlamentbe, a szenátus történetében először őt kellett írásban szankcionálni a viselkedése miatt, ő volt idén a legnagyobb oltásellenes, miközben a pletykák szerint azért be van oltva. A viselkedése odáig fajult, hogy híveivel együtt egyenesen szabotálta egy oltóközpont működését is.

Az év szolidaritási próbatétele: a csíksomlyói tűzvész

Január 7-én, csütörtök este a Csíkszeredához tartozó Csíksomlyón, egy zömében romák lakta területen, egy túlhevült kályha miatt tűzvész keletkezett. A helyi önkormányzat 261 személyt menekített ki, akiknek több mint fele kiskorú volt, és szállásolt el ideiglenesen a helyi sportcsarnokokban. Az eset alighanem az év legszéleskörűbb szolidaritási segítő akcióját hívta életre, rengeteg polgár és több civil szervezet csatlakozott a humanitárius mentésbe. A romániai politikum is megmozdult, az állam anyagi támogatást biztosított, hogy a válsághelyzetet minél hamarabb megoldják.

Fotó: Márkos TamásFotó: Márkos Tamás


Ennek ellenére, a roma családok fele még januárban elhagyta az ideiglenes szállást, alternatív megoldásokat keresve. Több mint két tucatnyi család – főleg kisgyerekesek – viszont maradtak és reménykedtek a lakhatási probléma ígért megoldásában. Ez viszont folyamatosan kitolódott, az érintett több mint 100 személy pedig az év végén is a sportcsarnok egy leválasztott részlegén kénytelen lakni, improvizált „lakrészeikben”. Közben év végére egyfajta ideiglenes megoldás mégiscsak körvonalazódik, de sok még a kérdés, hogy mikor lehet valóban tartós és megnyugtató megoldást találni számukra.

Az év legsötétebb pillanatai: a kórháztüzek

Tavaly novemberben tízen haltak meg a Piatra Neamț-i kórház intenzív osztályán, idén januárban a bukaresti járványkórházban négyen, október elsején pedig a konstancai járványkórházban heten veszítették életüket kórháztűzben. A ploiești-i kórháztűzre már mindenki lezsibbadt. Tömve voltak covidos betegekkel a kórházak intenzív terápiás osztályai, s miután a fekvőhelyek számát növelni kellett, az amúgy is leterhelt elektromos hálózatokat további terhelésnek kellett kitenni. Sokatmondó például, hogy egy teljes felszereléssel ellátott intenzív terápiás ágynak 12 konnektorra van szüksége. Nem csoda, hogy alig győzték oltani a kórháztüzeket...

A negyedik hullám tetőfokán már azt mérlegelték, hogy egy-egy tűzoltóautót parkolnak le a kórházak udvarára, mert soha nem lehet tudni, mikor lesz baj. S talán innen ugorhatott be az ötlet a hatóságoknak, hogy nem ártana naponta, három óránként ellenőrizni a kórházak intenzív terápiás osztályait, azaz tűzoltók járjanak körbe az intenzíven, a súlyos betegek ágyai körül nézelődjenek, vizsgálódjanak, hogy van-e tűzveszély. Aztán mégsem sétálgattak a mélyaltatásban fekvők között a katasztrófa-védelmisek, lecsengett a negyedik hullám is, és most várjuk, hogy kiderüljön, mit hoz az omikron.

Az év átverése: Apjok kamu diplomája

A legnagyobb RMDSZ-es cirkusz idén valószínűleg az Apjok-ügy volt. Apjok Norbert ugyanis úgy lett Máramaros megye RMDSZ-es parlamenti képviselőjelölte, hogy a szövetség belső szabályzatával ellentétben nem volt meg az ehhez szükséges felsőfokú végzettsége. Ennek hiányát egy kamu diplomával pótolta, a szövetség elnökségével pedig elhitette, hogy diplomája valódi. Amikor ezt később számon kérték rajta, Apjok még a választások előtt beismerte és írásba adta, hogy csalt, de vállalja, hogy az eskütétel előtt lemondott volna tisztségéről, ezzel átadva a helyét egy másik képviselőnek. A botrány azonban akkor duzzadt országos méretűre, amikor kiderült: Apjok ismét átverte az RMDSZ-t és és esze ágában sincs lemondani. Ezt a szövetség többszöri kérésére sem tette meg, azzal ugyanis nemcsak mandátumáról, de a képviselői fizetésről és nyugdíjazásról is le kellett volna mondania. A politikai balhé a képviselő pártból való kizárásával ért csúnya véget.

Az év hasznos ötlete: a Megyez videók

Ha nem lenne rémes zsurnalizmus, azt mondanánk, hogy ez valóban egy "hiánypótló" ötlet volt: évtizedek óta kínlódnak a magyar diákok a román nyelv tanulásával az iskolában, miközben nagyon kevés segítséget és eszközt kapnak ehhez. A kolozsvári Musafir nyelviskola és az OTP Bank Románia Alapítvány közös projektre a 8.-os diákokat célozta meg és próbálja a saját stílusukban meggyőzni őket arról, hogy románul tanulni és tudni márpedig menő.



Köszönjük a támogatást!

Számunkra az idei év legnagyobb fejleménye az volt, hogy bebizonyítottátok, hogy fontos nektek a munkánk és hajlandók vagytok segíteni abban, hogy mi tovább tudjunk működni. Köszönjük mindenkinek, aki idén támogatott minket, és azon vagyunk, hogy kitartsunk ebben a mostani helyzetben, és jövőre is rászolgáljunk a bizalmatokra. Aki szeretne csatlakozni az előfizetőink táborához, az itt teheti meg!

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS