Magyari Tivadar: nem feltétlenül a román nyelv a legfőbb oka az erdélyi középiskolások Magyarországon való tanulásának
kérdezett: Kulcsár Árpád 2022. január 19. 10:59, utolsó frissítés: 14:40Problémaként látja-e az RMDSZ, hogy a határ menti erdélyi diákok egy része magyarországi középiskolát választ? A szövetség oktatásért felelős ügyvezető alelnökét kérdeztük.
Hétfőn a Telexszel együttműködésben egy átfogó riportot közöltünk arról a trendről, hogy sok (főleg határ menti diák) erdélyi diák inkább magyarországi középiskolába folytatja tanulmányait és ott is szerez érettségi diplomát. Ennek a közös munkának a keretében kérdeztük meg Magyari Tivadart szociológust is a jelenség nagyságáról és annak hatásairól.
Követi-e oktatási szakpolitikusként a magyar-román határ mellett élő romániai középiskolás diákok migrációs trendjeit? Milyen számokról beszélhetünk az ön tudomása szerint?
- Természetesen követjük, elsősorban a határ menti megyék oktatásában dolgozó kollégák segítségével. Számokról nehéz beszélni, mert a kettős állampolgárok, illetve a csak román állampolgárok ma már a szükséges bürokrácia statisztikáiban külön jelennek meg. A tendenciák és a nagyságrendek viszont kikövetkeztethetők.
Ami a tendenciákat illeti, röviden és egyszerűsítve: a '90-es évek első felében lehetett volna a legnagyobb méretű ez a jelenség, mert akkor még csak visszaépülőben volt a korábban megnyirbált romániai magyar középoktatás, de akkor sokkal bonyolultabb volt elismertetni a tankötelezettség külföldi teljesítését, illetve a honosítani a diplomákat. (Azokban az években markánsabb volt a felsőfokú – tehát egyetemi – továbbtanulás Magyarországon). Később az említett az akadályok csökkentek, de addigra fejlődött a romániai magyar középfokú oktatás is.
A kilencvenes évek végétől a felsőoktatás is kiépült, elsősorban a kolozsvári egyetem szakkínálatának bővülése folytán, és a „magyarországi egyetemre járás” elterjedtsége csökkent. Viszont az ezredforduló, különösen az EU-s csatlakozás után, aztán utóbb a kettős állampolgárság lehetőségei révén, ismét növekedett, részben a könnyebbé vált ügyintézés miatt, de – szerintem – részben szemléleti, divatszerű okokból.
Már 10 évvel ezelőtt, amikor román állampolgárként külön regisztrálták a magyarországi iskolák határon túli tanulóit, másfél ezer ilyen középiskolás jelenik meg a statisztikákban. Ennek viszont nagy része azért járt magyarországi iskolába, mert már a családja is immár vagy ott telepedett le, vagy ideiglenesen ott tartózkodott (szülő ott dolgozott), tehát nekik oda kellett járniuk iskolába. A kérdés tisztán az: mekkora nagyságrendben vannak azok a tanulók, akik anyaországi intézetekben tanulnak, de akár itthon is tanulhatnának, oda csak heti vagy havi, (ritka esetben napi) rendszerességgel ingáznak. Ezt a számot jelenleg félezerre becsüljük. Ebből kijönne egy nagy erdélyi magyar középiskola. Zömük Bihar megyei, Szatmár megyei, Arad megyei, Szilágy megyei magyar tannyelvű iskolákból „hiányzik” – a határ közelsége miatt; kevesebben a székelyföldi megyékből, a többi megyékben elvétve alakult ki ez az iskolaválasztási szokás.
Mik a legjellemzőbb okai annak hogy a diákok nem hazai középiskolákat választanak?
- Gondosan szét kell választani azt, ami oka ennek a jelenségnek attól, ami körülménye. Az ok „okozza”, a körülmény „elősegíti”, táplálja. Például körülmény az, hogy a magyarországi intézmények vonzáskörében demográfiai csökkenés van, lehetséges tanulók száma csökken. Ezekbe az intézetekbe könnyebb bejutni, egyre több intézkedés, sőt reklámozás könnyíti a külföldi lakhelyű, de már esetleg kettős állampolgárságú fiatalok felvételét. Körülmény az is, ha a szülő maga is átjár dolgozni a határon.
Az okok között keresendő a helyi középiskolai kínálat vélt vagy valós hiányosságai. Szögezzük le viszont: ezek nagy része vélt, hiszen az Arad, Bihar, Szatmár megyei középiskoláink zöme állja a versenyt. Másik ok: a hazai középiskolai kínálat megítélés szerinti szűkössége. Magyarul mondva: „nincs elég hely, nem jutok be, ezért Debrecenbe kéne menni...” Ez viszont egy mentalitásbeli tényező: a nyolcadik osztály utáni továbbtanulásban gondolkodó romániai magyar családok nagy részében a serdülő gyerek számára elméleti líceumban képzelik el az iskolai pálya folytatását.
Folyamatosan szembesülünk azzal, hogy a nyolcadik osztályt elérő évjáratoknak két része van. Egy kisebb része, aki alig akar továbbtanulni, nincs elképzelése a folytatásról, túlélésre rendezkedik be a hátralevő, még kötelező két évre (a kilencedik és tizedik osztályra) – vagy éppen iskolaelhagyó. Egy nagyobb része pedig továbbtanulásban gondolkodik, de ezt elméleti középiskolában szeretné. Viszont a középiskolai kínálatnak csak egy részét jelenti az elméleti osztályok kínálata. Egy további ok: a román nyelv óráktól és az érettségitől való félelmek, de ez nem feltétlenül lehet a leggyakoribb ok.
Vannak-e a jelenségre nézve konkrét szociológiai kutatások? Mik ezeknek az eredményei?
- Általában az iskolai populáció mozgásait és annak okozóit vizsgáló projektekben kitérünk ennek a jelenségnek a tanulmányozására is.
Mennyiben növelte meg a könnyített állampolgárság a diákok számára a kint tanulást, jelentősen nőtt-e ezek után ez a szám?
- Nőtt, de fontos hangsúlyozni, hogy ez csak segítő körülménye, és nem oka ennek a szokásnak.
Milyen társadalmi hatásai vannak a határ menti településeken a jelenségnek? Mérhetőek-e ezek?
- A romániai magyar fiatalok többsége a szülőhelyén tanul. Ha az egész Kárpát-medence viszonylatában nézzük azt, hogy a Magyarországon kívüli fiatalok anyaországi középiskolát választanak, akkor látható, hogy ez kiemelkedően felvidéki, nagymértékben kárpátaljai, számottevően vajdasági jelenség – és határ menti jelenség. Gondoljunk arra, hogy a felvidéki magyarok földrajzi körülmények folytán zömmel „határ mentiek”. A romániai magyarok a határon túlról érkező magyarországi középiskolások körülbelül egyharmadát adják csak. Ha arányosan lennének jelen, jóval több mint fele ezeknek a tanulóknak innen kellene kikerülnie. Alapvető társadalmi hatása: a kivándorlás tényezője.
Az RMDSZ problémaként kezeli-e a jelenséget? Van-e stratégia ennek mérséklésére?
- Igen, probléma, mivel minden olyan jelenség, ami arra utal, hogy egy magyar fiatal nem tud – vagy valamiért nem akar (és a kettő lényegesen különbözik!) a szülőföldjén boldogulni, az probléma. Amúgy a jogosultság és maga az oktatás szempontjából nem lenne probléma, de mint mondtam, a jelenség a kivándorlás tényezője lehet. A stratégia pedig a helyi iskolák fejlesztése, vonzóbbá tétele és a megfelelő tudatosító kampány.
Címoldali kép: Bődey János / Telex
Cikkünk a Telex és a Transindex együttműködéséből, az International Press Institute és a MIDAS által támogatott NewsSpectrum ösztöndíjprogramnak köszönhetően jöhetett létre.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak