Hogyan lesz a murokból postai küldemény?
szerk. 2008. június 26. 16:27, utolsó frissítés: 15:57Útra tettük a Transindex kivi- és murokdíjait. Most láttuk először egymás mellett a kettőt, és megállapítottuk: jól mutatnak.
Mióta a Széchenyi-téri piacot csarnokba költöztették, már a bevásárlás sem akkora élmény. Túl sok fény, túl sok csempe, túl sok ember. Érdekes módon ez utóbbi a szedett-vedett pultok labirintusában nem volt zavaró.
A birtokunkba került murkok és kivik először modellt állnak egy fotózáshoz. Békésen tűrik, nem mozgolódnak, nem vakaróznak, még csak nem is nyafognak. Bezzeg, ha tudnák, mi vár rájuk...
A nagyobbik murok mintegy százötven kilométert utazik majd Nagyváradra, Kiss Sándorhoz, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnökéhez. A kisebbik jobban jár, nem kell egyedül útra kelnie. Igaz, messzebbre küldjük.
Kit díjaztunk, és miért? >>
A kisebbiknek egy kivivel egyetemben Székelyudvarhelyre kell megérkeznie, a Zöld Párthoz. Most nyer újabb bizonyítékot: az ellentétek vonzzák egymást. A hosszú, csupasz murok és a kis, szőrös kivi igencsak jól mutatnak.
Most már csak kivik vannak hátra: az egyik Sepsiszentgyörgyre utazik, Antal Árpád és Bálint József osztoznak majd rajta.
A legkevesebb viszontagságon annak a gyümölcsnek kell átesnie, amellyel az MPP Kolozs megyei szervezetét díjazzuk – itt ni, a szomszéd utcában. (A hivatalos díjátadásra a cikk publikálása után kerül sor, ezért most még nem tudunk fotóval szolgálni.)
Ám ehhez gondosan be kell őket dobozolni. Nem is olyan egyszerű, mint ahogy első látásra tűnne. Próbált már valaki kartondobozt szerezni úgy, hogy nincs kereskedelemben dolgozó ismerőse? Akkor tudja, miről van szó. Fontolóra vettük egy különböző méretű kartondobozokat árusító bolt beindítását.
Hogy mit lehet kezdeni a Transindex díjaival? Elsősorban persze el lehet fogyasztani őket, nyersen vagy főve, egymagukban vagy hasonszőrűekkel, saláta formájában. Persze kerülhetnek vitrinbe is, ám ezt kevésbé ajánljuk, lévén hogy a kivi és a murok egyaránt romlandó.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak