Bárdi, Bottoni, Gidó, László Márton a „leleplezés”-recepcióról
kérdezett:Bakk-Dávid Tímea
2008. november 10. 10:37, utolsó frissítés: 09:37
"Páran mondták, hogy bár nem írtam oda az informátorok nevét, ők tudják, kik azok. De véget is ért ezzel, senki nem kapott a szívéhez, senki nem pirult el."
Négy idén megjelent kisebbségtörténeti kötetet mutattak be a múlt héten Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen és Kolozsváron: Kisebbségi magyar közösségek a 20. században (szerk.: Bárdi Nándor, Fedinec Csilla, Szarka László); Máthé János: Magyarhermány kronológiája (1944-1964), közreadja: László Márton; Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918-1940), összeállította: Gidó Attila; Stefano Bottoni: Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952-1960).
A sepsiszentgyörgyi, november 5-i könyvbemutatót követően arról kérdeztük a szerzőket, milyen fogadtatást kaptak és várnak annak kontextusában, hogy korábban már hasonló kutatásokat a közvélemény
„öncélú leleplezésként”,
„boszorkányüldözésként” interpretált, illetve azt kérdőjelezte meg: a fiatal szakemberek hiteles képet tudnak alkotni egy olyan korszakról, amelyről nincsen személyes tapasztalatuk.
Bárdi Nándor: – Aki ezt a kérdést így teszi föl, mintha azt feltételezné, a történészek publicisták. De a történészek elsősorban szaktörténészek, akik kutatási programokban tárják föl a dolgokat, a saját maguk logikája szerint. Annak idején a Szilágyi Domokos- vagy a Sütő-ügy olyan helyzetben váltott ki reakciókat ebben a társdalomban, amikor nem azoknak a szakmai kimondása volt az elsődleges, hanem bizonyos tabuknak a megtörése. Ez nem volt tudatos dolog – de ez történt. Azok, akik sérelmezték a Szilágyi- vagy a Sütő-ügyet, jellemző módon sokkal több negatív dolgot mondtak el Sütőről, mint maga az az egyszerű tanulmány, amelyet egy társadalomtörténeti lapból vettek át Erdélyben a Sütő-Földes ügy kapcsán. De ők ezt nyilvánosan soha nem mondták el, mert azt gondolták, ez árt a kisebbségi társadalomnak.
>> A BŰNÖK LEVÉLTÁRA - „Rettegett” szerzők, nem tudományos akadályok és etikai iszony >>
Mi szaktörténészként azt gondoljuk, hogy a munkánkat igenis közre kell adni, és a nyilvánosság kezdjen vele, amit akar. Ma este sem hangzott el egyetlen informátornak a neve sem. Eleve
informátornak hívjuk őket, nem pedig besúgónak:
ez azt jelenti, próbáljuk deideologizálni ezt a kérdést. Mi nem dönthetjük el, hogy ő zsarolás miatt, önként vagy éppen pénzért tette. Ez egy külön történet. Ő egy külön szereplő ebben, a mi dolgunk pedig, hogy ezeknek a szerepeknek a működését elmagyarázzuk.
A közönségről annyit, hogy két és fél órát kibírtak ezek az emberek: ez mutatja, hogy emberi hangon lehet ezekről a kérdésekről beszélni. Nem ideologikusan, hanem az emberek mindennapi nyelvén és ugyanakkor szakmaian elmondani. Mert a valóság tényleg érdekütközésekből áll, és miért ne lehetne a kisebbségi társadalom ügyeit is így kontextualizálni, mint érdekharcok ügyeit?
Gidó Attila: – Úgy gondolom, még mindig nagyon sok a tabutéma az erdélyi magyar olvasközönség körében. Ez a kötet nem kimondottan ismeretterjesztő, hanem szakmai kötet, tehát kimondottan a szakmai közönségnek készült, de ebben a körben is, azt hiszem, még mindig sok a tabu, és nyitottság csak részben tapasztalható a témát illetően. Még mindig sok ellenségképpel van dolgunk.
Ha ennek a kötetnek sikerül elérnie, hogy úgy gondolkodjanak az emberek az erdélyi zsidóságról, mint egy olyan társadalomról, amely folyamatos változásokon megy keresztül a különböző hatások következtében, az már egy nagy előrelépés. Ha az erdélyi magyar zsidóság egy részének leválását a magyarságról már nem ellenségképekben gondolkodva próbálják elhelyezni az olvasók, hanem megértik: ennek komoly társadalmi okai voltak: az antiszemitizmus, a jogkorlátozások, akkor az egy újabb lépés.
Eddig két végletben gondolkodtunk az erdélyi zsidóságról:
az egyik véglet azt állította, ők magyar zsidók, és nagy az összeborulás. A másik az az állítás volt, hogy az erdélyi zsidók maguktól váltak le a magyarságról, és hátat fordítottak, ami ugyancsak leegszerűsítés. Ez nem így működött, az erdélyi zsidó közösségben is van, aki megmaradt magyarnak, van, aki vállalta a kettős identitást, és van, aki visszatért a zsidó gyökerekhez. Ezt el kell fogadni, ez a normális.
László Márton: – Generációról generációra változik a hozzáállás, az általános reakció az, hogy nem akarnak foglalkozni vele. Ne kelljen ezzel szembenézni, ne kelljen véleményt nyilvánítani, tekintsük nemlétezőnek. Szinte semmi reakció nincs (a Máthé János: Magyarhermány kronológiájára, szerk. megj.). Vannak, persze, akik azt mondják, milyen vagány sztori, meg hogy a Securitate működését meg lehet ebből érteni – de arról, hogy ítéljünk meg egy informátort, vagy valakit, aki állami tisztségviselőként együttműködött, nem hajlandóak elgondolkodni.
Az a reakció, hogy ne foglalkozzunk ezzel.
A könyv több hónapja megjelent, és a sajtóban sem volt ezzel kapcsolatban semmiféle reakció. Nem akarnak ezzel a problémával foglalkozni az emberek, ennyi.
A baróti, a magyarhermányi és a vásárhelyi könyvbemutatón nem mentem bele részletekbe – a barótira azonban többen elolvasták, és páran mondták, hogy bár nem írtam oda az informátorok nevét, ők tudják, kik azok, rájöttek a stílusukból. Erre egy néni azt mondta: „mondjuk ki név szerint”, és felsorolt nekem gyorsan pár nevet, amit én hirtelen nem jegyeztem meg, meg hát ez nem is az én dolgom. És ennyi. De véget is ért ezzel, senki nem kapott a szívéhez, senki nem pirult el. Ennyi volt a maximális reagálás arra, ami történt.
Stefano Bottoni: – Eddig nagyon jó a visszajelzés, kicsit meg is lepődtem, hogy ilyen sokan eljöttek a könyvbemutatókra (utólag elmondható, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is). Nagy az érdeklődés, nagy a figyelem, nagy a tisztelet és ez tényleg nagyon jól esik, mint minden szerzőnek, nekem is.
Nekem volt egy külön furcsa érzésem ezzel kapcsolatban: nem szeretnék ugyanis úgy bevonulni az erdélyi magyar történetírásba, mint
a leleplező, a mumus, akitől félni kell,
tartani kell, mert ki tudja, milyen dolgok vannak a tarsolyában. Ettől a könyvtől nem kell félni, ez egy olyan könyv, ami viszonylag könnyen fogyasztható, egy összett történetet próbál leírni egy nagyszerű fogalomról, az autonómiáról, hogy mi történik az autonómiával a sztálini időszakban, mi ez az egész kísérlet, amelynek a neve Magyar Autonóm Tartomány, hogy néz ki belülről az a kommunizmus, amit magyarok és magyar nyelven csinálnak.
Nagyon hosszú munka volt, hat évig kutattam és dolgoztam rajta, és több mint három évig írtam olaszul, aztán magyarul – számomra fontos, hogy pozitív a recepciója. Nemcsak az, hogy vásárolják, de hogy olvassák is, hogy megvitatják, esetleg kiegészítik, és az olvasók eszébe jut saját személyes múltjuk is, „ott voltam azon a gyűlésen”, „hallottam erről vagy arról”. Mert ez azt jelenti, amit csinál a történész, nemcsak a levegőben lóg, hanem valahogy kapcsolódik az emberekhez, és ez jól esik.
Eddig leginkább a Sztálin a székelyeknél volt sztárolva a médiában. Minek köszönhető ez szerinted, a címének?
A cím szerintem kitűnő, nem is én találtam ki, hanem Rainer M. János (az 1956-os Intézet igazgatója – szerk.), akinek hálás vagyok. De sajnos nem ez volt a meghatározó. Van a külföldi, az a marslakó, aki kívülről jön, aki kicsit furcsán néz ki, ahogy az egyik újság fogalmazott: „a magyarul is beszélő történész”.
S ez nyilván egzotikusabb, mint az erdélyi kolléga,
aki itt született, kijárta a nagy iskolákat, Pestet is, de hát mégis ide tartozik. Vagy akár a budapesti történész, aki egy külön érdekes figura. Én pedig nem is budapesti vagyok, hanem „a bolognai”, „az olasz”, akiről sokan még nem tudják, mit keres ebben a történetben, néha nem tudok ehhez hogy viszonyulni... Lehet, el kéne mindig mondani, hogy édesanyám magyar, nem erdélyi, de éppen budapesti, és akkor el tudnak helyezni, és akkor talán lehetnék én is a budapesti történész (nevet).
Másrész a „sztárolás” oka az is lehetett, hogy erről a könyvről viszonylag sokan tudtak az előkészítő tanulmányok miatt. Lássuk, mi lesz a reakció, nemcsak a közönségé, hanem a szakmáé Erdélyben, Magyarországon és másutt.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak
