A Szénafüveken gyújtogatók börtönbe is kerülhetnek
Kertész Melinda
2009. március 31. 17:38, utolsó frissítés: 2009. április 01. 10:22
Felégetve találták a keleti egyhajúvirág védelmére kijelölt gyepet a Zöld Erdély Egyesület természetvédelmi őrei a Kolozsvár melletti Szénafüveken. A gyújtogatás megtizedelte a növényállományt.
A hétvégén történt égetésnek a kolozsvári Szénafüvek területének az egyötöde esett áldozatául. A mezőtűz nem kímélte a keleti egyhajúvirágot, vagyis azt a növényfajtát sem, ami miatt védetté nyilvánították a kolozsvári Szénafüveket.
A Kolozsvári Szénafüvek természetvédelmi területet kezelő Zöld Erdély Egyesület önkéntesei hétvégén fedezték fel a kárt: a terület elszenesedett gyepében számos, frissen kinyílt és megégett egyhajúvirágot találtak. „Ezek a tövek idén már nem fognak magot hozni. A védett parcella mintegy
egyötöde leégett.
A feltehetően szombaton elkövetett kihágás a közelben lévő zsenge virághajtásokat is károsította. A ritka és veszélyeztetett növény éppen most, márciusban nyílik - mondta el kérdésünkre Kovács Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke. Hozzátette, nehéz felbecsülni, mekkora kárt tett a tűz a virágzó állományban.
Elmondta, az egyesület önkéntesei tavaly felmérték a keleti egyhajúvirág állományát, megszámolták a töveket. „A felégetett területet most térképre visszük, majd ráhelyezzük arra térképre, amelyen a tavalyi növényállomány szerepel - így egyértelművé válik, hogy hány tövet pusztított el a tűz” - magyarázta az egyesület elnöke.
Elmondta, az egyesület már értesítette a kolozsvári Környezetvédelmi Őrséget, az apahidai polgármesteri hivatalt, és feljelentést tett a rendőrségen. A védett területek felégetése akár
egy évig terjedő szabadságvesztéssel
is büntetendő törvénysértés. A Kolozsvári Szénafüvek Természetvédelmi Területeket 2006 óta a Zöld Erdély Egyesület kezeli. A közel száz hektáros védett terület három parcellából áll. Az Apahida községhez tartozó, valamivel több mint két hektáros részt, a Királypataki mocsárrétet a keleti egyhajúvirág miatt nyilvánították védetté.
Kovács emlékeztetett: a száraz vegetáció égetését a törvény szigorúan szabályozza. Ez az országszerte elterjedt gyújtogatásos módszer egyrészt nemcsak a száraz növényzetet, hanem a növények magvait és
az állatokat, rovarokat is pusztítja,
felborítja a terület egészséges ökológiai egyensúlyát, másrészt pedig a talaj természetes megújulásához szükséges szerves anyagokat füstöli el, súlyos levegőszennyezést okozva, emellett nemegyszer okozott már erdőtüzet és tűzvészt.
„Ezúton is felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy különösképpen óvakodjanak a természetvédelmi területeken történő száraz vegetáció felégetésétől, mert a 195. számú, 2005-ben érvénybe lépett környezetvédelmi jogszabály alapján a törvénysértőkre 30.000–60.000 lej értékű pénzbírságot vagy 3 hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetést róhatnak” - figyelmeztetett Kovács Csongor.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak