Órarend: csökkenteni vagy kiterjeszteni
2009. június 18. 15:01, utolsó frissítés: 2009. június 19. 13:50Mennyi időt tölt a diák az iskolában, miért akarják a tanárok bevezetni a szombati oktatást, és miért hallgatta el az oktatási tárca az erre adott válaszokat? No, ez utóbbira csak tippelni lehet.
Átlagosan heti 28 órát töltenek az iskolában a középiskolás diákok – derült ki az Oktatási Tudományok Intézete (ISE) szakértőinek felméréséből. Ugyanez a felmérés mutatott rá arra is, hogy a lógásokért a tanárok a zsúfolt tanrendet okolják, ugyanakkor nem az órák számának csökkentésében, hanem az iskolai program szombatra való kiterjesztésében látják a megoldást.
A nyolcadikos és a hetedikes diákok összesen napi nyolc és fél órát töltenek az iskolában, az iskolába való készülődéssel, utazással. Az ISE elemzése szerint a diákok órarendjéből hiányzik az egyensúly: a hét erőteljesen kezdődik, annak ellenére, hogy a diákok teljesítmény szempontjából a hét közepén, vagyis szerdán és csütörtökön érik el a csúcsot. Ehhez képest hétfőtől szerdáig a diákoknak 9 órájuk van, a hét vége felé csökken 7-8 órára.
A líceumokban és a gimnáziumok felső két évfolyamain, 406 tanintézmény bevonásával, reprezentatív mintán, 2006 és 2008 között végzett felmérés kimutatta, a diákok átlag
5 és fél órát töltenek az iskolapadban.
Bár a kérdőíveket 2008 decemberében kiértékelték, az oktatási minisztérium egyetlen vezetője sem hozta nyilvánosságra az adatokat.
Noha a középiskolás diákok tanterve több órát tartalmaz, mint a gimnazistáké, fiatalabb társaikhoz képest átlagosan tíz perccel kevesebb időt töltenek az iskolapadban.
Az osztályfőnökök elmondása szerint félévenként átlagosan 22 hiányzás jut egy diákra, amelyeknek fele igazolatlan. Hiányzásaikat magyarázva a középiskolások azzal érvelnek, hogy a tantervük zsúfolt, sőt túlzsúfolt. Zömük azt mondja, hogy egészségügyi probléma miatt hiányzott, mások fáradtságra panaszkodnak, 30 százalékuk pedig bevallotta, azért nem ment órára, mert nem tanulta meg a leckét.
A tanárok osztja a diákok véleményét: a megkérdezett pedagógusok fele a tanmenet átgondolásával tehermentesítené a diákokat, azonban csupán 25 százalékuk javasolta az órák számának csökkentését, viszont ők sem számbeli csökkentésre gondoltak: szerintük az lenne az optimális megoldás, ha a naponta betáblázott órák száma kisebb lenne, viszont
a tanítás szombatra is kiterjedne,
azaz hat naposra növelnék az iskolahetet, vagy meghosszabbítanák a tanévet - mutat rá az ISE kutatása.
Mint ismeretes, márciusban az oktatásügyi miniszter elhatározta, csökkenti a tanrendben meghatározott órák számát, mivel az órarend túlságosan megterheli a diákokat. Ecaterina Andronescu tárcavezető akkor elmondta, azért látta szükségesnek csökkenteni a középiskolások óráinak számát, mert az egyetemistáknak is csupán 28 órát tartanak egy héten. Ehhez képest néhány líceumban a diákoknak hetente 33-34 órája volt, másokban az óraszám akár a 38-at is elérte.
Európa-szerte az iskolákban az ország hivatalos nyelve a leggyakoribb tantárgy: az összóraszám 25-30 százalékát teszik ki. A matek a második helyen áll, majd a művészeti nevelés következik – így van ez például Dániában, Észtországban, Finnországban, Svédországban, Magyarországon és Norvégiában.
Ugyanakkor az iskolák maguk dönthetik el, hogy melyik tantárgyból hány órát iktassanak be a tanrendbe. Romániában erre nem nyílik lehetőség.
Az elemi osztályokban gyakoriság szempontjából az első három helyet a román vagy anyanyelv, a matek és a sport foglalja el, majd a vallás és az idegen nyelvek következnek, utolsó helyen állnak a természettudományok.
A gimnáziumban az órarend struktúrája eltér: román vagy anyanyelv, matek, természettudományok, idegen nyelvek töltik ki a tanrend 15-15 százalékát. Kevesebb óra jut a társadalom-tudományok tanulására, a sportra, rajzra, zenére, valamint vallási oktatásra.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak