Megemlékezett Budapest elfoglalásáról a román szélsőjobb
2019. augusztus 05. 07:26, utolsó frissítés: 07:29
Menetelést szervezett vasárnap délután Bukarestben a Calea Neamului (A Nemzet Útja) szervezet annak emlékére, hogy száz évvel ezelőtt vonult be a román hadsereg Budapestre, és Magyarország felszabadult a bolsevik rendszer alól - írja az Agerpres.
Az eseményen néhány száz népviseletbe öltözött személy vett részt.
A résztvevők zászlókat lengettek és olyan táblákat tartottak magasba, amelyeken többek között azt írta, hogy: "A Trianon felé vezető út Budapesten át vezet".
Az egybegyűltek a Charles de Gaulle térről a diadalív érintésével a Győzelem (Victoriei) térre vonulnak.
Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului egyesület vezetője, aki eredetileg egy brassói fogorvos volt, azt mondta, hogy meghívták az eseményre a védelmi minisztérium és Magyarország bukaresti nagykövetségének képviselőit is. Ők azonban nem mentek el.
Tîrnoveanu egyébként már az úzvölgyi temetőbe szervezett, Hősök napjára időzített megemlékezésen is jelen volt.
A Calea Neamului szervezet az elmúlt években többször is részt vett a magyarság elleni akciókban, például ők szervezték a Székely Csaba által írt Nem éppen 1918 ősbemutatójának megzavarását Sepsiszentgyörgyön. (hírszerk)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak