Újabb jelentős támogatást kap a magyar kormánytól az Erdélyi Médiatér Egyesület
2019. március 21. 12:22, utolsó frissítés: 12:35
A Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg, hogy a magyar kormány “a Kárpát-medencei magyar nyelvű média működésének támogatására” azonnali határidővel 1,9 milliárd forint (6,1 millió euró) támogatásban részesíti az Erdélyi Médiatér Egyesületet - vette észre a 444.hu.
A Bethlen Gábor Alapon keresztül, két részletben érkező támogatás meghaladja a korábban csak a Főtér.ro kiadójaként ismert egyesület által 2017 utolsó napjaiban kapott 1,45 milliárd forint (körülbelül 4,5 millió euró) összegű támogatását.
A támogatás mértékét tekintve az indoklás rendkívül szűkszavú, így nem lehet tudni pontosan, hogy a hatalmas összegű támogatást milyen célokra is fogják felhasználni. Arról, hogy mit lehet tudni a médiaholdingról és főképp mit nem, ebben a korábbi cikkünkben írtunk.
A napilap-kínálat idén januártólAz Erdélyi Médiatér Egyesület tulajdonképpen Erdély legnagyobb magyar médiavállalkozásának számító cégcsoport, amely a Székelyhon.ro portált is tartalmazza, és már 30 médiacsatornával rendelkezik, illetve majdnem 300 alkalmazottat foglalkoztat. (hírszerk.)
Nyitókép: Demeter Szilárd író, publicista, filozófus, az Erdélyi Médiatér Egyesület nem hivatalos nagykövete, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója irodájában 2019. március 5-én. MTI/Illyés Tibor
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak