EP: Románia engedélyezze a nemzetközi örökbefogadásokat
2006. július 06. 13:46, utolsó frissítés: 13:47
Az EP arra szólítja fel Romániát, megfelelő esetben engedélyezze a gyerekek nemzetközi örökbefogadását. A képviselők többsége csütörtökig aláírta az erről szóló írásbeli nyilatkozatot, így ez a parlament hivatalos álláspontjának tekinthető.
A nyilatkozat szerint a Románia által is aláírt, „a nemzetközi örökbefogadásról szóló hágai egyezmény a gyermekkereskedelem elleni harc tekintetében elengedhetetlen óvintézkedéseket ír elő, és előnyben részesíti a gyermekek mindenek fölött álló érdekeit". A román hatóságok azonban 2001 júniusában nemzetközi örökbefogadási moratóriumot léptettek életbe, ezt a szabályozást 2005. január 1-én egy gyermekek védelméről szóló törvény váltotta fel.
„A moratórium 2000. december 1-jéig visszamenőleges hatállyal érvényes, és emiatt kíméletlenül félbeszakították több ezer örökbefogadási kérelem vizsgálatát" – áll a szövegben. A román kormány egyelőre nem válaszolt a 2001-es moratórium idején benyújtott kérelmek rendezését sürgető európai parlamenti felszólításra, pedig időközben egyes örökbefogadók és gyerekek között szoros kapcsolat alakult ki.
Az EP ezért „felszólítja a román hatóságokat, hogy komolyan vegyék figyelembe az Európai Parlament véleményét, és késedelem nélkül vizsgálják meg ezeket a függőben lévő ügyeket, mert a gyermekek érdekei mindenek fölött állnak, és engedélyezze a nemzetközi örökbefogadásokat, ha azok helyénvalóak". (ep sajtószolgálat)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak