Román-magyar fogyasztóvédelmi együttműködésről tárgyalnak
2006. november 28. 15:06, utolsó frissítés: 15:06
Románia néhány hét múlva várható európai uniós csatlakozása után különösen nagy jelentősége lesz a magyar-román fogyasztóvédelmi hatóságok együttműködésének – jelentette ki Wittich Tamás, a magyarországi főfelügyelőség vezetője ma Nyíregyházán. A határokon a vámellenőrzés megszűnését követően a két ország szervezeteinek közösen, összehangoltan, s igen hatékonyan kell fellépniük a fogyasztók védelmében - hangsúlyozta a főigazgató a nyírségi városban, ahol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal és a Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal vezetői tárgyaltak a kapcsolatok további erősítéséről.
Wittich Tamás a tárgyalás közbeni sajtótájékoztatón kifejtette: az együttműködés további erősítéséhez jó alapot teremt, hogy a két ország fogyasztóvédelmi főhatóságai 1999-től tartanak kapcsolatot egymással, s az idén márciusban megújították kétoldalú megállapodásukat. Hozzátette: Magyarország és Románia több megyei fogyasztóvédelmi felügyelősége között szintén kialakult már térségi együttműködés, s hasonló megállapodásra törekszik a Szabolcs, Hajdú, illetve a Szatmár és Bihar megyei régiós szervezet is.(mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak