Boc-baki: Nagy-Britanniát hozta fel példának államfői modellként a PD-elnök
2007. április 17. 17:44, utolsó frissítés: 17:44
Az államfő és a parlament közötti viszony volt többek között a témája a Realitatea Tv tegnap esti 100% című műsorának, amelyben Emil Boc demokrata pártelnök telefonon mondta el álláspontját.
Mint hangsúlyozta, a román választópolgárokra kell bízni, hogy maguk akarják-e ezentúl megválasztani az ország államfőjét, vagy sem.
Amennyiben a lakosság zöme a „nem”-et választaná akkor szerinte azt a modellt kell követni, „amelyben a parlament választja meg az államelnököt, s államfőnek nincsenek reális előjogai, mint ahogy az Olaszországban, Németországban vagy Nagy-Britanniában van”. (realitatea tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak