Közös környezetvédelmi fórumot szervez az SZDSZ és az RMDSZ
2007. május 09. 10:09, utolsó frissítés: 10:09
A Kárpát-medencei régió közös környezetvédelmi programjának kialakítására rendez fórumot a Szabad Demokraták Szövetsége és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség július elején Gyöngyösön – állapodott meg Kovács Kálmán, az SZDSZ határon túli magyar politikáért felelős vezetője és Nagy Zsolt, az RMDSZ alelnöke kedden Budapesten.
A liberális párt környezetvédelmi államtitkára felidézte: az RMDSZ-szel négy évvel ezelőtt indították el együttműködésüket Nagyváradon, ennek eredményeként épültek ki e-magyar pontok a határon túl is.
Kovács Kálmán azt mondta, a nyárra tervezett "magyar-magyar" platformon kívánják megvalósítani a modernizáció motorját jelentő együttműködéseket, amelyek a környezetvédelem mellett kiterjednek az innovációra, a kutatás- és gazdaságfejlesztésre. Hozzátette: ősszel az innováció, a kutatás-fejlesztés, és az oktatás területét érintő fórumot terveznek.
Nagy Zsolt közölte: az RMDSZ és az SZDSZ erőfeszítéseinek célja, hogy a határon túli magyar közösség a modernizáció útjára lépjen, és nyertese legyen az uniós csatlakozásnak. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak