Kánikula: kamionstop és csökkentett ügyfélszolgálati idők
2007. július 19. 18:08, utolsó frissítés: 18:08
Az egész országban nem közlekedhetnek 11 és 20 óra között a 7,5 tonnánál nagyobb kamionok. A korlátozás vasárnappal bezárólag érvényes. Korábban a kormány csak 21, a hőség által leginkább érintett megyére kívánta kiterjeszteni a kamionstopot, de a 40-42 fokos csúcshőmérsékletekről szóló előrejelzések miatt másképp döntött.
Az egészségügyi miniszter eközben azt javasolja, délben tartsanak sziesztát a különféle intézmények ügyfélszolgálatai. A javaslat szerint délelőttönként 7.30 és 11 óra között lenne ügyfélfogadás, majd délután 17 és 20 óra között. Az indoklás: a déli nagy melegben, tömegben, zárt, esetleg szellőzetlen helyiségben tartózkodni jelentősen növeli az egészségügyi kockázatokat. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak