Dávid Ibolya szerint sok a nemzetmegosztó kísérlet Magyarországon és Erdélyben
2007. október 06. 13:05, utolsó frissítés: 13:05
Ezernyi kísérletnek vagyunk ma tanúi a nemzet cselekvő egységének megbontására mind Magyarországon, mind Romániában - ezt a gondolatot fejtette ki szombaton Aradon Dávid Ibolya. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke délelőtt beszédet mondott az 1848-as tábornokok kivégzésének színhelyén, a Vesztőhelyen.
Október 6-án lehajtott fejjel kell megvallani: a széthúzó nemzet nem a mártírok hagyatékát őrzi – mondta. Szerinte még mindig nem késő tanulni a történelem hibáiból. II. János Pál pápa szavait idézte: "Meg kell tanulnunk a bátorságot a békességhez".
Az évfordulóról szentmisén is megemlékeztek a Minorita templomban, és hamarosan megkezdődik az emlékezés és koszorúzás a Szabadság-szobornál. Ezen a rendezvényen részt vesz Szekeres Imre magyar honvédelmi miniszter. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak