500 tonnás repülőgépek is leszállhatnak majd Kolozsváron
2007. október 08. 14:55, utolsó frissítés: 14:55A kolozsvári nemzetközi repülőtér a jövőben 500 tonnás áruszállító repülőgépek fogadására is alkalmas lesz. Erre már évek óta igény van a helyi multinacionális befektetők részéről. A felújítás részét képezi egy 3500 m hosszú kifutópálya építése, amely csak a Szamos folyó egy szakaszának elterelésével valósítható meg. A munkálatokat a Környezetvédelmi Minisztérium költségvetéséből fedezik. A repülőtér ügyvezetői szerint 2010-ig a repülőtér forgalma elérheti az évi egymillió utast. (erdély fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak