Markó: Băsescu gesztusával azt bizonyítja, hogy lenézi a kormányt
2008. január 16. 16:51, utolsó frissítés: 2008. január 17. 10:22
Nyilván folytatódik a dossziék háborúja, és Traian Băsescu mostani döntése is beletartozik ebbe – kommentálta az RMDSZ elnöke az államfő átiratát, hogy az ideiglenes igazságügyi miniszter indítson bűnvádi eljárást nyolc volt és jelenlegi miniszter ellen.
„Az államelnöknek alkotmányos joga van arra, hogy az ügyészség felkérésére igent mondjon egyik vagy másik jelenlegi vagy volt miniszter elleni bűnvádi eljárásra, vagy visszautasítsa ezt.
Viszont az, hogy ő ezt úgymond „csomagban” teszi, nyolc jelenlegi és volt miniszter esetében, szerintem nem véletlen: tulajdonképp ezáltal is megvetését fejezi ki a miniszteri tisztség és általában a kormány intézményével szemben” – nyilatkozta Markó Béla.
Az RMDSZ elnöke szerint a közvéleménynek azért annyit el kellene várnia az államelnöktől, hogy legalább külön kezelje az eseteket, mert ezáltal olyan benyomást kelt, mintha valamilyen bűnöző csoport nyolc tagjával kapcsolatosan hozna ő döntést.
Markó úgy véli, az államelnöknek külön kellene ezeket az ügyeket kezelnie, és meg is kellett volna indokolnia, miért látja úgy, hogy elindítható a bűnvádi eljárás.
A nyolc kormányzati tisztségviselő között szerepel Nagy Zsolt volt távközlési miniszter is, ennek kapcsán Markó Béla a következőket nyilatkozta: „Most a Nagy Zsolt esetéről nem is beszélek, ellene egy ügyben már elindították a bűnvádi eljárást, ez most egy másik ügy, úgy látom, hogy őt lassan-lassan valamiféle bűnbakká akarják tenni, meggyőződésem szerint teljesen ártatlanul.” (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak