A nagyváradi romákkal közmunkázott Borbély László
2008. április 08. 13:50, utolsó frissítés: 13:50
A Voltaire utcai romák számára épülő szociális lakások alapzatának megépítési munkálataiban vett részt önkéntesként Borbély László fejlesztési miniszter tegnap Nagyváradon.
Az akciót a Habitat for Humanity civil szervezet a nagyváradi polgármesteri hivatallal és a szociális hivatallal közösen szervezte. Borbély kifejtette: jelenlétével az önkéntes munka fontosságára szeretné felhívni a figyelmet, a közösségi munkában való részvétel hasznosságára: nemzetiségre, státuszra vagy szociális helyzetre való tekintet nélkül.
A „Habitat Romanes” programban ötszáz önkéntes vesz részt, ennek keretében 10 lakás épül a szerencsétlen körülmények között élő Voltaire utcai roma családok számára. (hírszerk./sajtóközlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak