A CFR-U meccs miatt újabb atrocitásoktól tart László Attila Kolozsváron
2008. május 05. 19:23, utolsó frissítés: 19:23
A huliganizmustól és atrocitásoktól való tartózkodásra kérte a CFR, illetve U szurkolókat a május 7-re beütemezett mérkőzés idején László Attila, az RMDSZ megyei elnöke és kolozsvári polgármesterjelöltje. Ugyanis vasárnap este Kolozsvár belvárosában az U szurkolótábora rátámadott a CFR Dinamo-Steaua meccs eredményét ünneplő szurkolóira, az összecsapás során több személy súlyos sérüléseket szenvedett.
„Felhívom minden sportbarát, ezen belül a kolozsvári U, illetve CFR 1907 szurkolóinak a figyelmét, hogy a két csapat szerdai, május 7-ei utolsó bajnoki mérkőzése megtiszteltetést jelent mind városunknak, mind megyénknek a szó igazi értelmében vett mérkőzés tekintetében is, de abban a tekintetben is, hogy ez a mérkőzés lehetővé teszi, hogy városunk történetében először nyerjen bajnoki címet kolozsvári labdarúgó csapat.
Felhívom a figyelmet, hogy az egyik vagy a másik csapat sikeréért vívott küzdelem maradjon a sportszerűség, a nemes versengés keretein belül, hiszen a sportban nincsenek ellenségek, hanem kizárólag a csapatuk dicsőségéért sportszerűen küzdő ellenfelek. Ne hagyják magukat provokálni, és belerángatni semmiféle sportszerűtlen megnyilvánulásba! – szólít fel László Attila.
A két gazdag hagyományokkal rendelkező focicsapat közti versengés kizárólag a sport fogalmához és a sportszerűséghez kötődik – szögezi le közleményében a politikus. (hírszerk./sajtóközlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak