Markó-Tőkés találkozó: áttörés nincs
2008. július 05. 17:27, utolsó frissítés: 2008. július 07. 16:07
Markó Béla és Tőkés László ma találkozott Marosvásárhelyen, hogy elemezzék az önkormányzati választások után kialakult politikai helyzetet. Mint az RMDSZ elnöke elmondta, mindketten egyetértettek abban, hogy nemzeti összefogásra van szükség, mely Erdély modernizációját és az autonómiát szolgálhatná. A nemzeti összefogás feltétele a politikai együttműködés lehetne az őszi országgyűlési és az európarlamenti választásokon. Az RMDSZ ezt a politikai összefogást belső koalícióban képzeli el:
„Az RMDSZ listáin ki lehet a választásokon alakítani egy ilyen belső koalíciót akár úgy is, hogy az RMDSZ-en kívüli csoportosulás a maga arculatát és entitását megőrizze.” - mondta el Markó Béla.
A mai találkozón a politikai összefogásra négy lehetséges változatot javasoltak:
„Az egyik lehetőség egy választási pártnak a létrehozása lehetne, a másik egy politikai koalíció, a harmadik egy választási koalíció, negyedik pedig az RMDSZ ajánlata, egy belsőnek nevezett koalíció.” - ismertette Tőkés László.
Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint: „Az egyik lehetőség járhatatlan, a másik ismeretlen, és marad az, amit mi javasoltunk, amelynek jogi kockázata nulla. A választási és politikai koalíciónál egyaránt kötelező a parlamenti bejutáshoz elérni a 8 százalékos támogatottságot, a közös választási párt bejegyzésére pedig nincs idő.”
Az ügyvezető elnök elmondta, amennyiben a Magyar Polgári Párt elfogadja az RMDSZ javaslatát, a választási lista összetételének arányairól lehet majd tárgyalni. Markó Béla ma többször is hangsúlyozta, az önkormányzati választásokon az RMDSZ 85 százalékos eredményt ért el, ezzel szemben a Magyar Polgári Párt 15 százalékost. (erdély fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak