Atomerőmű épülne a Maros alsó folyásán
2008. szeptember 10. 14:12, utolsó frissítés: 14:12Többek közt egy erdélyi atomerőmű megépítéséről is szó volt egy, Székelyudvarhelyen szervezett konferencián – írja az Új Magyar Szó. A Mágneses nanofolyadékok és alkalmazásaik a forgótengelyes tömítésben című konferencián részt vevő szakemberek a lapnak úgy nyilatkoztak, hogy a várható technológia kanadai nehézvízzel és természetes uránnal működtetett reaktor lesz, a helyszín pedig a Maros alsó folyása lehet. A Turnu Severin-i nehézvízüzem igazgatója, Bartha János szerint a megvalósíthatósági tanulmány és az építési helyszínekre vonatkozó javaslat már év végéig elkészül. (új magyar szó)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak