Törölnék a jelöltek vagyonbevallását kötelezővé tevő cikkelyt
2008. október 10. 13:16, utolsó frissítés: 13:16
Két demokrata-liberális Ştefan Mihail Antonie szenátor és Mihai Ţâbuleac, a Botoşani-i megyei tanács elnöke törvénytervezetet nyújtott be, mellyel eltörölnék azt a cikkelyt, amelyik arra kötelezi a jelölteket, hogy vagyonbevallási nyilatkozatot adjanak le a Választási Irodánál.
A két politikus szerint nem szerencsés arra kötelezni a jelölteket, hogy nyilvánosság elé hozzák az anyagi helyzetüket, mert ez beszédtéma lehet a kampányban, ami befolyásolhatja a választókat.
"Semmi értelme a megválasztásuk előtt vagyonbevallásra kényszeríteni a jelölteket: ez bürokratikus intézkedés csupán, aminek semmi köze a korrupció visszaszorításához" - vallják a tervezet megfogalmazói. (antena3)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak