A PD-L-vel tart az RMDSZ?
2008. december 08. 13:21, utolsó frissítés: 15:55
Ma találkozott a PD-L az RMDSZ-szel, azok után, hogy tárgyalásokat folytatott a PSD és a PNL vezetőségével is. A találkozót követően Emil Boc és Markó Béla pártelnökök egyaránt osztották a véleményt, miszerint kompatibilis a két párt kormányprogramja.
Olyan programpontok egyeznek, mint például az egykulcsos adó, az befektetett jövedelem adómentesítése, az intézmények, és ezen belül ezek költségvetésének a decentralizálása. A két párt képviselői kitértek a mezőgazdaság, a mezőgazdaságból élők helyzetére is: ennek kapcsán egyetértettek abban, hogy egy koherens stratégia kidolgozására van szükség. Az RMDSZ fölvetette a szövetség sajátos célkitűzéseit, a kisebbségi jogok bővítését, illetve a kisebbségi törvény újratárgyalását is.
Ha a PSD és a PNL elhárítja a PD-L kormánykoalícióra tett ajánlatát, akkor a demokrata-liberálisoknak nem marad más lehetőségük, mint az RMDSZ-szel kisebbségi kormányt alakítani.
Összevetjük az összes tárgyalás eredményét, és várhatóan még ma döntést hozunk – jelentette be Emil Boc, és hozzátette, egyik párttal sem zárja ki a koalícióra lépés lehetőségét jelen pillanatban.
Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta, nem kizárt, hogy a szövetség akkor is a PD-L-vel tart, ha nem sikerül többségi kormányt alkotni, azonban a kisebbségi kormány nem optimális megoldás. Mint kifejtette: széleskörű támogatást élvező kormányra van szükség.
Ugyanakkor kijelentette, javasolja a mai nap folyamán az RMDSZ összegyűlő Szövetségi Állandó Tanácsának, folytassák a tárgyalásokat a PD-L-vel a kormányalakítás érdekében. (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak