A PSD a PD-L-vel szövetkezne, és az RMDSZ kizárását követeli a kormányból
2008. december 08. 17:11, utolsó frissítés: 2008. december 10. 12:50
A PD-L-vel történő tárgyalások folytatását szavazta meg a PSD, de azzal a kikötéssel, hogy az RMDSZ-t kizárják a kormányból – jelentette be Mircea Geoană elnök a PSD mai pártülésének a tervezett időponthoz képest majdnem 4 órával elhúzódó ülése után tartott tájékoztatóján. A PSD egy másik kikötése a szavazás arányának tükrözése a kormányban.
41 párttag szavazott a PD-L-vel történő egyezkedések folytatása mellett, míg 17-en ellenezték ezt.
A PSD vezetőinek közleményeiből kiderül, a párton belül két irányvonal létezik: egyiket Miron Mitrea képviseli, aki a demokrata-liberálisokkal szövetkezne, a másikat pedig Ion Iliescu és Adrian Năstase: szerintük a PSD-nek a PNL-vel kellene szövetkeznie akár kormányon, akár az ellenzékben.
Ugyanakkor hamarosan a PD-L is ismerteti döntését. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak