Markó: kormányon lenni nem kegyelmi állapot, hanem felelősség
2008. december 09. 12:55, utolsó frissítés: 2008. december 10. 12:53
Az RMDSZ szerint kormányon lenni nem kegyelmi állapot, hanem felelősség – fogalmazott sajtótájékoztatón Markó Béla, aki szerint a kormányra olyan feladatok várnak a közeljövőben, mint a gazdasági válság kezelése, a reformok folytatása, illetve az etnikai viszonyok javítása.
“Számunkra a kormányzásban való részvétel felelősség. Az RMDSZ a fenti célokért dolgozna, ha részt venne a kormányzásban” – így Markó, hozzátéve, hogy ellenzékben lenni ilyen szempontból sokkal kevesebb kompromisszummal járna, és így kényelmesebb is lenne. Az elnök kijelentette, az RMDSZ nem ragaszkodik minden áron kormányozni.
Az RMDSZ-elnök értékelte a demokraták hozzáállását, kiemelve, sikerült megegyezni a prioritásokban. Markó szerint azért is lenne lehetséges a PD-L-el való együttműködés, mert mindkét párt tagja az Európai Néppártnak. Elmondta, ma délután újabb tárgyalási fordulóra kerül sor a demokratákkal. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak