Winkler: a néppártiak és a szocialisták is támogatják az RMDSZ-t
2008. december 12. 12:15, utolsó frissítés: 12:15
“Az Európai Néppárt vezetői figyelemmel kísérik a romániai kormányalakítás körüli történéseket. Úgy értékelik, immár nem az RMDSZ ellen lép fel a PSD, amikor kizárását követeli a kormányból: az intézkedés a romániai magyarság ellen szól” – mondta el kérdésünkre Winkler Gyula EP-képviselő.
Hozzátette, az RMDSZ a romániai magyarság legitim képviselője, a leadott szavazatok is ezt bizonyítják. Továbbá azzal, hogy a PD-L és az RMDSZ bejutott a parlamentbe, a néppárti politikai alakulatok arattak győzelmet. A néppártiak szerint ennek fényében az RMDSZ-nek is kormányon kellene lennie.
Winkler még elmondta, csak a kormányzás juttathatja a Szövetséget azokhoz az eszközökhöz, amelyek által az érdekképviseletet meg tudja valósítani.
Az Európia Szocialisták Pártjának véleménye egybecseng a néppártiakéval. Szerintük az RMDSZ képviseli az európai szellemiséget, emellett már több mandátum alatt egyensúlyt, mértéktartást biztosított a kormánynak. Éppen ezért a szocialisták értetlenül állnak a PSD döntése előtt – sommázott Winkler. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak