Hargita megyében kevés kocsma tartja be a dohányzási törvényt
2009. január 19. 16:36, utolsó frissítés: 16:41
Január 5-16 között 56 vendéglátóipari egységbe látogattak el a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal felügyelői, hogy ellenőrizzék a dohányzásra vonatkozó törvény betartását, amely az újév első napján lépett érvénybe. A fogyasztóvédők 45 esetben róttak ki bírságot, 32 esetben 9 ezer lejt kell kifizetnie a törvényszegő kocsmatulajdonosnak, két egységet pedig bezárattak. A leggyakoribb kihágást azok a vendéglátóipari egységek vezetői követték el, akik nem tüntették fel, hogy a kevesebb mint száz négyzetméter alapterületű lokálban engedélyezett a dohányzás. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak