Udrea: még idén nyáron megjavítják a Szent Anna-tó felé vezető utat
2009. május 25. 10:45, utolsó frissítés: 10:46
Asztaltól - asztalig járt Elena Udrea a Háromszéki Kolbászparádén. A sepsiszentgyörgyi sportcsarnokban tartott rendezvényen május 23-án, szombaton nem csak helyi csapatok, hanem Svájcból, illetve Svédországból érkezett résztevők is akadtak.
Udrea elmondta: bízik abban, hogy a Kolbászparádé jellegű turistavonzó események száma növekedni fog az elkövetkező években. A miniszter beszámolt, utolsó látogatása óta Kovászna és Hargita megyének összesen 19 millió lejt folyósított az általa vezetett minisztérium, ebből azonban Kovászna megye csak 750 000 lejben részesült. Udrea rámutatott: a két megyében elsősorban a hegyi, illetve a gyógyászati turizmusba érdemes befektetni, ugyanakkor ígértet tett arra is, hogy 2010-től sokkal több projekt lesz majd mindkét megyében.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a Kolbászparádéhoz illő ajándékkosarat adott át a miniszter asszonynak: paprikával, kürtőskaláccsal, bájglival és pityókás kenyérrel. A tanácselnök kifejtette: Udrea asszony már beváltotta egy ígéretét, így bízik abban, hogy a továbbiakban is betartja a megye turizmusának fejlesztésre tett kijelentéseit.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: azt szeretné, hogy Udrea ismerje meg azokat a különleges helyeket, amelyeket az itt élők a megye szépségeinek tekintenek. A nap további része ebben a szellemben telt: a miniszter Kőröspatakon részt vett egy hulladékgyűjtő akción, ellátogatott a sepsiszentgyörgyi önkormányzat legnagyobb turisztikai beruházásának színhelyére, Sugásfürdőre, illetve megtekintette a felújítás alatt álló Bálványos Grand Hotelt.
A két megye közös turistacsalogatóját, a Szent Anna-tó környékén található Mohos-tőzeglápot Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Tamás Sándor közösen mutatták meg a turisztikai tárcavezetőnek. Udrea ígéretet tett arra, hogy a tó felé vezető Bikszád - Bálványos - Kézdivásárhely megyei utat még az idén nyáron megjavítják, hiszen annak leromlott állapota határozottan árt a vidék idegenforgalmának.
Elena Udrea elmondta, különleges jelentőséget tulajdonít Kovászna és Hargita megyének. A két megyéért külön miniszteri tanácsos felel Olosz Szabolcs személyében, aki már korábban is töltött be hasonló funkciót az informatikai minisztériumban. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak