Geoană: a hallgatókat kímélni kell az újravizsgázástól
2009. július 20. 13:14, utolsó frissítés: 13:16
Geoană: A Spiru Haret egyetem hallgatói ügyét úgy kell rendezni, hogy ne kényszerüljenek újból vizsgázni
Ennek ellenére az oktatásügyi miniszter nem tett le újravizsgáztatási szándékáról. Geoană nyomatékosított: bármit gondolna ki a miniszter, a hallgatók nem vizsgázhatnak újból.
A PSD vezetői vasárnap este beszéltek a Spiru Haret ügyét, amelyet azzal gyanúsítanak, hogy futószalagon bocsátott ki egyetemi diplomát több százezer hallgatónak. (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak