Cseke Attila: számarányos képviseletet a helyi rendőrök körében!
2009. augusztus 25. 12:30, utolsó frissítés: 12:30
"Azokban a közigazgatási egységekben, amelyekben a kisebbségek aránya meghaladja a lakosság 20 százalékát, a helyi rendőrség személyzetének alkalmazásakor figyelembe kell venni ezen csoport arányos képviseletét" – ennek az új cikkelynek a beiktatását is tartalmazza az a javaslatcsomag, amelyet Cseke Attila nyújtott be a szenátusban a helyi rendőrség törvényéhez.
A kormány által benyújtott változaton a szenátor által javasolt tartalmi módosítások azt célozzák, hogy az állomány átvételével együtt, a valós decentralizáció értelmében, a pénzügyi forrásokat is adják át az önkormányzatoknak. A szenátor ugyanakkor a helyi közösségek érdekeinek figyelembe vételéért is síkra száll.
"Minden olyan ügyben, amely a helyi közösségeket érinti, figyelembe kell venni a helyiek érdekeit. Ez esetben pedig az érdekeink azt kívánják, hogy a helyi rendőrség állományában legyenek olyanok, akik megértik, ha egy kisebbségi az anyanyelvén szólal meg. Ezért tartom fontosnak az új szakasz beiktatását, összhangban a helyi közigazgatási törvényben foglalt képviseleti elvvel" – indokolta Cseke Attila szenátor a javaslatot. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak