2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Perrel fenyegették fotósunkat a PD-L székházban

2009. november 22. 18:24, utolsó frissítés: 19:10

Fotós kollégánk beszámol kalandjairól a kolozsvári PD-L székházban: „mivel úgy tudtam, az a kampányközpont, elkezdtem fotózni. Pár perc múlva egy öltönyös fickó érkezett, és megkérdezte, miért fotózok, és honnan vagyok. Megmutattam a sajtóigazolványom, ő bevitte az egyik terembe. Öt percig várakoztam, aztán behívott és követelte, hogy töröljem ki az eddig készült képeket. Mondtam, ez a kampányközpont, itt lehet fotózni, ezért nem törlöm ki a fotókat.




Megkérdeztem, ha nem ez, akkor hol van a központ? Azt mondta, nem tudja, nem minden párttagnak kell tudnia. A képeket csak azzal a feltétellel voltam hajlandó kitörölni, ha megmondja, hol készíthetek fényképet a kampányközpontról. Mondtam, nyugodtan elteheti a sajtóigazolványom, a képeket azonban nem törlöm. A fickó erre azzal fenyegetett, hogy jogi útra tereli a kérdést.



A vita vége az lett, hogy kijött egy nyugodt főnök, aki megveregette a vállam, és azt mondta, ejnye-bejnye, engedélyt kellett volna kérjek a fotózásra. Este megérti, de nappal?”

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS