Markó: jövő héten eldöntik, kit támogat az RMDSZ a második fordulóban
2009. november 22. 21:38, utolsó frissítés: 21:38
Az exit pollok, valamint az RMDSZ becslése szerint 4%, vagy afölötti eredményre számíthat Kelemen Hunor. Ez az eredmény, figyelembe véve hogy most először vannak különválasztva a parlamenti- és elnökválasztások, nagyon jónak mondható – jelentette be Markó Béla az urnazárás után.
Az RMDSZ-elnök elmondta, már holnap elkezdik az egyeztetést a parlamenti pártokkal a második fordulóról. Kedden pedig SZÁT és TEKT ülés is lesz, ahol szintén a második forduló lesz a téma. Markó szerint részletesen elemezni fogják a második fordulóba bejutott jelölt elképzeléseit az ország társadalmának a reformjáról, különös tekintettel az interetnikus viszonyokról szóló víziójukra. A konzultációk eredményeképp az RMDSZ már a jövő héten el szeretné dönteni, hogy melyik jelöltet támogatja. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak