Kelemen Hunor: a második fordulóba bejutott jelölteknek muszáj lesz kisebbségekről beszélni
2009. november 22. 21:48, utolsó frissítés: 21:48
A második fordulóba bejutott jelöltek ezentúl nem kerülhetik el, hogy a kisebbségekről beszéljenek – mondta az urnazárás után tartott sajtótájékoztatón Kelemen Hunor. Nem kérünk sem többet, sem kevesebbet, mint amit a román társadalom 100 éve, 1918 december 1-jén megígért az országban élő kisebbségeknek – így Kelemen.
A jelölt gratulált Traian Băsescunak és Mircea Geoanănak, elmondva, bízik benne, hogy december 6-án olyan elnököt választanak, aki valós katalizátor-szerepet tud betölteni az alkotmány- és államreform során, továbbá válaszokat tud adni a romániai magyar közösség kéréseivel kapcsolatban. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak