2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Székely István szerint a második fordulóban nőhet a választási csalások aránya

2009. november 23. 14:48, utolsó frissítés: 14:56

Nem hiszem, hogy több, nagyobb mértékű választási csalás lett volna, mint a korábbi választásokon, csak többet beszélünk ezekről – fejtette ki Székely István politológus az Erdély FM rádiónak. Véleménye szerint ez elsősorban annak tulajdonítható, hogy néhány hónappal ezelőtt a kormánykoalíció a belügyminisztérium menesztésébe bukott bele, és akkor is a legfontosabb vád az volt, hogy nagyarányú választási csalásra készülnek.


Székely álláspontja szerint valószínű, hogy a csalási lehetőségeket inkább a második fordulóra tartalékolják, és a két nagy pártnak a technikai háttere, logisztikája és felkészültsége a csalások tekintetében is összemérhető, így a "nem a törvény betűje" szerint szerzett szavazatok száma kiegyenlítődik. „Voltak és lesznek a második fordulóban is választási visszaélések és ilyen kísérletek, de az csak a végeredmény szorossága függvényében mondhatjuk el, hogy ezek a csalások érdemben befolyásolhatták-e azt – nyilatkozta a politológus, akinek értékelése szerint a 1,5-2%-nál nagyobb arányú választási csalásnak a feltételei nincsenek meg Romániában, viszont lehet, hogy az eredmények ilyen arányú befolyásolása már eldöntheti a második forduló eredményét. (erdély fm)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS