2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Kelemen: egyik párttal sem zárja ki a tárgyalást az RMDSZ

2009. november 23. 17:41, utolsó frissítés: 17:45

Noha a liberálisokkal klasszikusnak számít az együttműködés, mindenik párttal hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni az RMDSZ – mondta el a Transindex kérdésére Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Hozzátette, nem zárja ki egy PSD-PNL-RMDSZ szövetség létrejöttének a lehetőségét, azonban erről még tárgyalást kell folytatni mindkét párttal.


Antonescuval már holnap találkoznak, a szociáldemokratákkal és a demokrata-liberálisokkal azonban még nem egyeztetettek időpontot. A Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa és a Szövetségi Állandó Tanács holnapi ülése keretében többek között konzultálnak a második fordulóban támogatandó jelölt kapcsán is, akinek személyéről várhatóan csütörtökig döntenek.

Kelemen hangsúlyozta, az RMDSZ továbbra is kiáll a Johannis-variáns mellett, hiszen a cél egy kormányozni képes többség kialakulása. Ugyanakkor cáfolta azt az információt, mely szerint az RMDSZ a szavazótábora lelkiismeretére bízza a második fordulóban a választást, mondván, erről a szövetség berkeiben nem volt szó. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS