Băsescu Antonescuról: megijedt a referendum sikerétől, ezért menekül a PSD karjaiba
2009. november 24. 11:11, utolsó frissítés: 11:11
Antonescut támadta tegnap a kampányközpontjában tartott sajtótájékoztatóján Traian Băsescu, az államelnöki választások első helyezettje. A PNL jelöltjéről azt mondta, megijedt a referendum eredményétől, azért nyilvánította ki annyira hirtelen abbeli szándékát, hogy szövetkezne a PSD-vel, azzal a párttal, amelyik nem óhajtja a parlament reformját.
„Antonescu úr döntése nyomán két kérdés merül fel bennem. Az egyik az, hogy a PNL jelölt, aki még tegnapelőtt a mogulokat támadta, hogy léphet szövetségre a mogulok pártfogásában álló szociál-demokratákkal. A másik, hogy Antonescu úr nemrég még immorálisnak, törvényellenesnek és helytelennek minősítette a Geoană úr Moszkvába tett látogatását, most vajon mi késztette kevesebb igényességre.
Băsescu elmondta, egy esetleges PSD-PNL koalíció 20 évvel fejlesztené vissza Romániát, amikor a PSD azt csinált az állami intézményekkel, amit akart, Crin Antonescunak pedig nincs akkora hatalma, hogy a PSD-t megfékezze.
Băsescu még elmondta, senkivel sem szándékozik szövetkezni a második forduló kapcsán, ugyanakkor köszönetet mondott a referendumon szavazó választópolgároknak. „Érdekes módon tegnap éppen Iliescu mondta azt, hogy a referendum felesleges. Íme egy politikus hozzáállása. Számára, és a hozzá hasonlók számára a referendum felesleges. Számomra viszont a referendum megmutatta, hogy milyen utat választottak a román állampolgárok”.
A politikai osztály kénytelen volt tegnap (vasárnap, szerk.) figyelembe venni a választók jelzését, amely így fordítható le: „Tisztelt politikusok, önök 20 év alatt a hatalmat kézben tartották, és önök döntötték el, hogy melyik utat javítanak fel, melyik iskolát tataroznak, mibe fektetnek be, és kinek a fizetését emelik. Ha ti nem voltatok képesek a reformot megvalósítani, akkor mi elvégezzük ezt helyettetek” - így Băsescu. Hozzátette, történelmi a 70%-os részvétel.
Ugyanakkor hangsúlyozta, tévedés volt a politikai osztályt arra kapacitálni, hogy saját reformját megvalósítsa. „Ez a politikai osztály az elmúlt 5 évben elutasított minden, reformjára vonatkozó kezdeményezést” - mondta. (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak