Tőkés: Romániában nem működik az Obama-effektus
2009. december 06. 15:33, utolsó frissítés: 15:34
„Nagyon nehéz dolga van egy romániai választópolgárnak, amikor olyan pártok, és azoknak támogatottjai között kell választani, akik többé vagy kevésbé a volt kommunista egypártnak a leszármazottai. Különösképpen érvényes ez a szociáldemokrata pártra, amely nem tévesztendő össze a nyugati szocialista és szociáldemokrata pártokkal, amelyek különböző mértékben hiteles baloldali értékeket képviselnek. A PSD viszont hangsúlyosan posztkommunista párt, amiképpen a magyarországi MSZP is az, hiába tetszeleg akár egyik, akár másik az európai baloldalon” – nyilatkozott szavazás után Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. A püspök hangsúlyozta, hogy lelkiismerete nem engedte meg, hogy a szociáldemokrata párt államelnökjelöltjére szavazzon, két rossz közül a kisebbet kellett választania.
„A legjobb az lett volna – fejtette ki az erdélyi magyarok európai képviselője –, hogyha egy magyar jelöltre szavazhattunk volna. Ha lett volna olyan jelölt, aki el tudta volna érni, hogy a második fordulóban részt vegyen; vagy ha igaz volna az, amit hamisan állítanak, hogy Romániában Klaus Johannis szemléletváltozást jelent. Nem jelent szemléletváltozást – a szebeni polgármester egy kirakatember, akit még ha ki is neveznek Geoană úr győzelme esetén, az kérészéletű miniszterelnökség lesz. Romániában nem működik az Obama-effektus – ez csak látszat, és csak Románia nemzetközi hitelének a fényezésére szolgál.” Az EMNT elnöke hozzátette, e látszat gerjesztésében, sajnos, az RMDSZ is cinkosságot vállal. Tőkés László emlékeztetett: „láttuk, hogy amikor Markó Béla miniszterelnök-helyettes volt, akkor sem jutottunk semmire, ő csak egy függeléke volt a kormánynak. Ez képzelhető el Johannis esetében is.”
Az EP-képviselő még megjegyezte, hogy Geoană olyan „sápadt” volt a második forduló előtti kampányban, hogy főképpen a liberálisokról és az RMDSZ-ről beszéltek, és nem Geoanăről és a Szociáldemokrata Pártról – tehát mindezen szempontok határozták meg a választási döntését, zárta nyilatkozatát Tőkés László. (sajtóközlemény)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak