Tamás Sándor: a székelyek az urnáktól való távolmaradásának két fő oka a túl sok üzenet és az MPP
2009. december 06. 20:19, utolsó frissítés: 20:29
A magyar ember nem érti a két román politikus versengését, a választást nem érzi magáénak – magyarázta Tamás Sándor, Kovászna megyei tanácselnök a székely megyékben, az államelnöki választások második fordulóján az országos átlagtól messze elmaradó részvételi arányt.
Szerinte már az első fordulóban zavart keltett az a tény, hogy négy párt jelöltje négy különböző üzenetet fogalmazott meg. Ugyanakkor rámutatott, az MPP is káros hatással volt a részvételi arány alakulására, hiszen két héten belül két különböző üzenetet fogalmazott meg: az első forduló előtt azt tanácsolta a választóknak, hogy maradjanak távol, a második fordulóban pedig egyértelműen Băsescu mellett állt ki, míg az RMDSZ Geoană megszavazására buzdított.
„A több irányból jövő, különböző üzent hatására az egyszerű, vidéki ember inkább a távolmaradás mellett döntött”– sommázot Tamás.
A két székelyföldi megye szembemegy az országos trenddel: miközben az első fordulóhoz képest orsázgszerte 4%-kal nőtt a részvétel, Hargita megyében közel 5, Kovászna megyében pedig valamivel kevesebb mint 3%-kal csökkent. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak