Kelemen Hunor: egyelőre nem érkezett megkeresés a PD-L részéről
2009. december 08. 10:14, utolsó frissítés: 10:15
Mindenképpen a PD-L körül fog kialakulni egy kormánykoalíció. Olyan sok lehetőség nincs, mindenki ismeri a másikat, hiszen mindenki kormányozott már mindenkivel – kommentálta az elnökválasztások után kialakult helyzetet a Transindexnek Kelemen Hunor ügyvezető elnök.
A politikus szerint az egyik lehetőség egy PD-L-PNL-RMDSZ kormány, a másik az, hogy a demokratákkal az RMDSZ és a liberálisok egy része kormányoz majd. Kelemen ugyanakkor elmondta, a PD-L részéről egyelőre nem érkezett ilyen irányú megkeresés az RMDSZ irányába. Az RMDSZ Állandó Tanács ma 10 órakor ül össze, elemezni a helyzetet – így az ügyvezető elnök.
Kérdésünkre, hogy az RMDSZ milyen feltételekkel vállal egy koalíciós kormányzást a PD-L-vel, Kelemen úgy nyilatkozott, az RMDSZ-nek a gazdasági válság, társadalmi reformok valamint kisebbségi jogok terén lesznek kérései, a részleteket azonban majd a demokratákkal fogják megbeszélni. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak