Kovászna megye: 2,12% az érvénytelen voksok aránya
2009. december 08. 11:53, utolsó frissítés: 13:55
Nem csatlakoztak túl sokan Kovászna megyében ahhoz a kezdeményezéshez, amely azt szorgalmazta, hogy a szavazók ne válasszanak a két jelölt között, hanem rajzoljanak egy harmadik, autonómiás négyzetet, és abba üssék a pecsétet.
Kovászna megyében a BEC összesítése szerint 1484 érvénytelen szavazatot regisztráltak, ami az összes leadott voks 2,12%-a - ez 0,82%-kal magasabb (vagyis mintegy 575 vokssal több) az országos átlagnál (1,30%). Ez alapján valószínűsíthető, hogy a megyében leadott közel 70 ezer szavazatból kevesebb mint ezren "szavaztak" az autonómiára.
UPDATE: a 2,16%-ot 2,12%-ra javítottuk. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak